Román–magyar oktatási fórum

Román–magyar felsőoktatási fórumot tart Kolozsvárott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pénteken, a tanácskozás napirendjén a két ország felsőoktatásának helyzete, továbbfejlesztésének lehetőségei szerepelnek – közölték tegnap a szervezők.

Krónika

2010. június 09., 09:042010. június 09., 09:04

Mint rámutattak, ez az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban találkoznak annak érdekében, hogy megvitassák a magyar és a román, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetét, valamint tárgyaljanak a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztéséről és az együttműködés lehetőségeiről.

A fórumon részt vesznek a magyar felsőoktatási intézmények rektorai, a magyarországi és romániai oktatáspolitika alakításában meghatározó szerepet betöltő intézményvezetők, felsőoktatási szakemberek és politikusok, a tudományos akadémiák képviselői, valamint az MRK támogatói. A fórum fő célja az, hogy a két ország felsőoktatása közötti együttműködés további lehetőségeit megalapozzák, kiemelt figyelmet fordítva a magyarországi és a romániai magyar intézmények közötti kapcsolatokra.

A rendezvényen előadást tart Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Ecaterina Andronescu, a Román Rektori Konferencia elnöke, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, Péntek János, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, valamint több magyarországi és romániai egyetem vezetője.

A fórumon írják alá a romániai felsőoktatásban magyar nyelven tanuló diákok tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződést. A megállapodás célja, hogy a romániai diákok, oktatók és kutatók jobban megismerhessék a magyarországi felsőoktatási intézményekben zajló tudományos diákköri tevékenységet. Pénteken – szintén első alkalommal a szervezet történetében – az MRK plénuma Magyarország határain túl, Kolozsvárott tartja plenáris ülését, ahol megválasztja a szervezet új vezető tisztségviselőit.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől