Román–magyar környezetvédelmi egyezményt írtak alá

Borbély László környezetvédelmi miniszter jelenlétében román–magyar környezetvédelmi egyezményt írtak alá a hétvégén Marosvásárhelyen. A Dan Cârlan, illetve Kóthay László környezetvédelmi államtitkárok kézjegyével ellátott dokumentum a határvizek gazdálkodásában hoz új előírásokat.

Szucher Ervin

2010. április 19., 09:012010. április 19., 09:01

„A Dunára és a Tiszára kell fokozottan figyelnünk. Többé soha nem ismétlődhet meg, ami 2000-ben Nagybányán történt, amikor átszakadt az egykori Aurul bányavállalat zagytározója, és a százezer köbméter ciánt tartalmazó víz a Tiszába került” – mondta Borbély László, aki egy nappal korábban éppen a helyszínen tájékozódott a vállalat körüli újabb fejleményekről. A román államtitkár pedig arról beszélt: a két ország már 2003-ban aláírta a határ menti vizek védelméről és felhasználásáról szóló egyezményt és azóta a hidrotechnikai téren való együttműködés kiválónak minősíthető.

Mivel a két fél nem csupán az országokat átszelő folyók tisztaságában gondolkodik, a magyar–román környezetvédelmi vegyes bizottság két új szabályzatot fogadott el Marosvásárhelyen: az egyik a szennyezések megelőzésére, a másik a kisebb folyók védelmére és vízgazdálkodására vonatkozik. Az együttműködés az árvízvédelemre, a vizek minőségének állandó ellenőrzésére, a hidrotechnikai munkálatok egyeztetésére és az állandó meteorológiai és hidrológiai jelzések cseréjére is kiterjed.

Borbély László a további szoros együttműködés fontosságára is felhívta a résztvevők figyelmét, kiemelve: elsődleges fontosságú a román–magyar szakemberek jó együttműködése az európai uniós Duna-stratégiát illetően, hiszen mindkét ország közös érdeke a Duna-menti régiók fenntartható fejlesztése. A tárcavezető véleménye szerint fontos, hogy a román és a magyar vízügyi hatóságok teljes mértékben kihasználják a Román– Magyar Határ menti Együttműködési Operatív Program adta lehetőségeket, amelynek keretében az Európai Unió 2013-ig több millió euró vissza nem térítendő uniós támogatást nyújt vízügyi tervek megvalósítására.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült