2010. június 23., 09:112010. június 23., 09:11
Mint mondta, az együttműködésre az európai közlekedési rendőrök TISPOL nevű szervezete keretében került sor, melyhez a hazai rendőrök 2003-ban csatlakoztak. A szervezetet azért hozták létre, hogy hatékonyabban alkalmazhassák a közlekedési szabályokat, csökkentsék a közúti balesetek és ezek áldozatainak számát, valamint az okozott anyagi kárt.
Az Európai Unió útjain évente több mint 43 ezren vesztik életüket és 3,5 millióan sérülnek meg. Ghican elmondta, kölni kollégáik legfontosabb elvárása velük szemben a teherszállítók fegyelmezése volt. A német rendőröknek ugyanis sok fejtörést okoznak a szabálytalankodó kelet-európai teherautó-sofőrök, és úgy vélik, ha a saját országukban betartatnák velük a közlekedési szabályokat, külföldön sem okoznának gondot. Ghican szerint a német rendőröket meglepte a romániai közúti balesetek nagy száma, az, hogy a közlekedési rendőr tanúvallomását nem veszik figyelembe a bíróságon, és hogy vannak kiskapuk, amelyek révén ki lehet bújni a bírság kifizetése alól.
A hazai rendőrökre a legnagyobb hatással a német fegyelem volt, mint mesélte, ott mind a rendőrök, mind a gépkocsivezetők szigorúan betartják az előírásokat. Kölnben évi bírságkvóta van érvényben, de a rendőrök nem élnek vissza ezzel. A bírságokat helyben, bankkártyáról lehet kifizetni, és ha ezen nincs pénz, lefoglalnak az autóból valamilyen értéktárgyat, például a rádiót.
A rendőrök segítőkészek, barátságosak, de a legkisebb ellenkezésre megbilincselik és bekísérik a szabálytalankodót, mesélte a rendőrtiszt. Mint mondta, a törvény előjogokat biztosít a rendőrnek, ha ez terhelő tanúvallomást tesz a bíróságon, szinte biztosra vehető az elmarasztaló ítélet. De ha nem tartja be a procedúrát, felmentik. A német közlekedési rendőrök takarékoskodnak, ésszerűen költik a pénzt, több tíz éves radarokat, adó-vevő készülékeket használnak, és amíg azok jól működnek, nem cserélik le újabb modellre, tette hozzá Ghican.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.