Robbanás és hírzárlat

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhely – Emberáldozatot követelt a vegyi üzemben történt munkabaleset. Egy személy elhunyt, egy másik pedig súlyos sérülésekkel került kórházba, miután tegnap reggel 9 óra körül kisebb robbanás történt a marosvásárhelyi Azomureº vegyi üzemben. A vállalat egészségügyi dolgozói és a percek alatt a helyszínre érkező rohammentő szolgálat (SMURD) orvosai hiába próbálták újraéleszteni Ioan Fãrcaºt, az 51 éves lakatos szívműködése leállt. Kollégája, Magyar Mihály, az 53 éves hegesztő számos törést szenvedett, az orvosok szerint túl van az életveszélyen.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. január 31., 00:002007. január 31., 00:00

Az üzem vezetősége alegcsekélyebb információk közlésétőlis elzárkózott. A SMURD orvosa, dr. Simona Bratuérthetetlennek és értelmetlennek tartja, hogy azAzomureº illetékesei a segítségül hívottmentősöknek sem voltak hajlandók beszámolni atörténtekről. A gyár, valamint a környezetvédelmiminisztérium sajtóosztályárólkapott írásos válaszokból csak annyiderül ki, amit korábban is köztudott volt: „valóbanbaleset történt”. Carmen Vamanu, a Maros MegyeiMunkaügyi Hivatal igazgatója viszont kizártnaktartja, hogy az eset miatt ne bírságolnák meg avállalatot.

Előbb a nagy bumm…

Ioan Fãrcaº és Magyar Mihályegy rutinmunkának számító javítástvégzett a karbamidbontó részlegen, amikor arobbanás bekövetkezett. A több mint huszonötéves szakmai tapasztalattal rendelkező két munkásmár egy nappal korábban előkészítette akeddi vezetékcserét. „Szerencsére a hegesztéstvégző szakemberek lezárták a karmabidbontórészleg övezetét. Ha ezt nem teszik meg, arobbanás sokkal több áldozatot követeltvolna” – állapította meg Carmen Vamanu, a MarosMegyei Munkaügyi Hivatal igazgatója, aki szerint avizsgálat végeredményére legtöbb tíznapot kell várni. Alig valamivel reggel 9 óra utána sajtó munkatársaival együtt a helyszínreérkeztek a rendőrség és az ügyészségképviselői is. Lapzártáig a nyomozók nemtudtak érdemben nyilatkozni az ügyben.

Magyart a Maros megyei kórházbantomográfos vizsgálatnak vetették alá.Információink szerint a számos töréstszenvedő férfi helyzete súlyos, de nem életveszélyes.„Apám már negyed évszázada dolgozik agyárban, de soha, semmi gondja nem volt. Sajnos, amint a maitragédiából is kitűnik, az Azomureº egyáltalánnem biztonságos munkahely” – vélekedett arohammentő-állomás folyosóin idegesen fel-alásétáló Magyar Hunor, az életben maradtáldozat fia. A családtagok csak akkor szusszantak felvalamelyest, amikor újból meglátták atomográf-vizsgálatról visszahozott éseszméleténél levő Magyar Mihályt.

…majd a nagy csend

A robbanás körülményeirőlaz életben maradt férfi egyelőre nem tudott pontosinformációkkal szolgálni. Mivel az Azomureºbenmár a tragédia első perceiben hírzárlatvolt, a helyszínre érkező rohammentősök semtudhatták meg, mi történt. „Mi is csak annyittudunk, amennyit a hozzánk beszállított áldozatmondott: hogy hegesztés közben elrobbant valami. A gyárbasiető kollégáink rendkívül kellemetlen,szúrós ammóniaszagra panaszkodtak” – mondtaCristian Boeriu, a SMURD helyettes vezetője. Kolleganője, SimonaBratu semmiképp nem érti, hogy az üzem vezetőimiért nem próbálták megkönnyítenia mentősök dolgát, és miért hallgattákel a történet részleteit. „Annyira csípettaz a szag, hogy egy adott pillanatban bennem is felmerült, hogypórul járhatok” – nyilatkozta a rohammentősökorvosnője.

Az esetleges fertőzésveszélytelkerülendő, a SMURD-osok úgy döntöttek, hogyaz elhunyt munkás holttestét egyenesen a törvényszékiorvostani intézetbe szállíttatják.

Az Azomureº szóvivője, PaulaRusu – aki az újságíróktólértesült a történtekről, és velükegyütt érkezett a vállalathoz – szinténrendkívül szűkszavúnak bizonyult. Tegnap délutánAngela Podinã igazgató közleményben tértvissza az eseményre, rámutatván, hogy„munkabaleset történt”. A környezetvédelmiminisztérium sajtóosztálya a Krónika„milyen körülmények között?” és„milyen következményekkel járómunkabaleset történt?” kérdéséreis ugyanazt válaszolta: „munkabaleset történt”.

„Hogy őszinte legyek, engem nem isérdekel, mit mond, vagy mit nem mond a gyár vezetősége.Én azt tudom, hogy a mi vizsgálatunk folyik, ésbírságokkal fog végződni” – nyilatkoztalapunknak Carmen Vamanu. Elmondta: a tegnapi balesetnél voltaknagyobb tragédiák is a marosvásárhelyivegyi üzemnél, viszont úgy vélte: ha meghalegy ember, az önmagában is óriási tragédia.n

Két év alatt tizenkét baleset

Az Azomureºben történttragédia Maros megyében az idei első halálosáldozatot követelő munkabalesetnek számít.Az elmúlt évben nyolc tragikus munkabaleset történt,néggyel kevesebb, mint 2005-ben. Az áldozatok közülegyetlen személy sem volt az üzem alkalmazottja. Azelmúlt két év munkabalesetei következtébenketten váltak rokkanttá, és összesen 189alkalmazott vált időlegesen munkaképtelenné.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható