RMDSZ – PRM: közösen a bányaprojekt ellen

Arad – A verespataki aranybánya terve ellen készül a Nagy-Románia Párt (PRM) az RMDSZ-szel közösen törvényjavaslatot benyújtani – jelentette be Aradon Gheorghe Funar szenátor, a PRM főtitkára. Funar szerint a törvény célja a verespataki „rablás” megállítása volna. A szenátor elmondta: a törvényjavaslatot Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es kollegája javaslatára nyújtanák be a következő parlamenti ülésszak elején.

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

„Elfogadhatatlan, hogy Európa legnagyobb arany- és ezüst tartalékait egy olyan cég termelje ki, amelynek még a tevékenységi körében sem szerepel a hasonló ércek bányászata” – hangoztatta a volt kolozsvári polgármester. Funar hozzátette, a terv megvalósulása valóságos „tömeggyilkosságot” jelentene Fehér és a környező megyék számára, tekintettel az alkalmazandó ciános technológiára. A nemrég lezárult parlamenti ülésszakon a Nagy-Románia Párt a szenátusban már benyújtott egy tervezetet a verespataki bányaprojekt leállítására, amely azonban nem kapta meg a szükséges támogatást.
Az RMDSZ környezetvédelmi álláspontot képvisel Verespatak ügyében, ezt tavaly decemberben Markó Béla is megerősítette. A szövetség elnöke akkor kijelentette: amíg minimális kockázatok is felmerülnek, addig nem szabad engedélyezni a létesítmény megnyitását, jelenleg pedig nincsenek meg azok a garanciák, amelyek eloszlatnák a félelmeket. A Rosia Montana Gold Corporation bányavállalat egyelőre a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyására vár; a szaktárca honlapja szerint a minisztérium a Romániában és Magyarországon szervezett közviták anyagait vizsgálja, és a felvetett kérdések, illetve javaslatok szellemében további kiegészítéseket kér majd a beruházótól.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása