2012. január 30., 09:512012. január 30., 09:51
Kifejtette, a romániai egészségügyi rendszer még messze elmarad a nyugat-európai szinttől, ahol vonzó fizetések vannak, és ötévente lecserélik az orvosi berendezéseket. „Nálunk egyelőre lehetetlen akkora fizetést adni, mint Nyugaton” – tette hozzá a tárcavezető. Mint elmondta, a minisztérium csupán annyit tehet, hogy megkönnyíti a fiatal orvosok számára a szakosodást, miközben a helyi önkormányzatok pluszjuttatásokkal, orvosi lakásokkal tarthatják itthon a munkaerőt. A miniszter ugyanakkor rámutatott, hogy az orvosok elvándorlása „morális probléma”, illetve „anyagi veszteség” is, hisz az állam rengeteg pénzt költött az iskoláztatásukra. Ritli László úgy vélte, a szakemberek külföldi munkavállalásának problémája az ország gazdasági potenciáljának növekedésével oldódhat meg. Hozzátette, a hazai egészségügynek inkább arra kell felkészülnie, hogy „ne menjenek el a betegek, mert akkor az anyagi források is velük mennek”.
Az egészségügyi miniszter zilahi látogatása során arról is beszámolt, hogy azt szeretné, ha az egészségügyi biztosítást fizető személyek továbbra is élveznék a jelenlegi szolgáltatásokat, azonban korlátoznák a beutalási időt, hogy a betegek „ne töltsenek feleslegesen időt a kórházban”. Hozzátette, ezek a szolgáltatások megmaradnak, de szigorítják a kritériumrendszert, hogy milyen esetben jogosult rájuk a beteg, ugyanis jelenleg sok drága kezelés a beteg kérésére vagy „a szomszédok javaslatára” történik. A miniszter úgy vélte, más országokhoz viszonyítva Romániában túl sokat tartják a betegeket kórházban, amin szerinte változtatni kell.
Ritli László pénteken hivatalos látogatásra érkezett Szilágy megyébe, a megyei sürgősségi kórházat kereste fel Zilahon és a krasznai kórházat, illetve a kórházigazgatókkal, a civil szervezetek képviselőivel, valamint a megyei és helyi elöljárókkal találkozott.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.