A Közép-európai Egyetem (CEU) ügye kapcsán az erdélyi magyar felsőoktatási intézményekről is szó volt hétfőn napirend előtt a budapesti Országgyűlésben. Rétvári Bence államtitkár szerint különbség van az erdélyi magyar egyetemek és a CEU működése között.
2017. április 10., 17:592017. április 10., 17:59
2017. április 10., 23:192017. április 10., 23:19
Szávay István, a Jobbik képviselője szerint a felsőoktatási s a civiltörvény kapcsán hisztériakeltés folyik, és ez súlyos felelőtlenség, mivel az hátrányosan érintheti a külhoni magyar egyetemeket, civil szervezeteket.
„Az önök román barátai éppen a magyar törvényre hivatkozva tudnak majd hisztériát kelteni a magyar felsőoktatási intézmények miatt\" – idézte az ellenzéki politikust az MTI. Szávay minden bizonnyal arra utalt, hogy Victor Ponta volt román kormányfő nemrég nagyon jónak és helyesnek nevezte a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést, és bejelentette: ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. (Erre a szociáldemokrata (PSD) képviselő bejelentése ellenére még nem került sor).
Szávay István elmondta, számos olyan határon túli magyar civil szervezet működik, amely a politikát akarja befolyásolni. Emlékeztetett, hogy ezeket a civil szervezeteket Magyarország pénzeli, azaz külföldről támogatják őket. A jobbikos politikus szorgalmazta, hogy legyen nyilvános adat, ha egy civil szervezetet politikai célokra használnak, de ez ne csak a külföldről finanszírozottakra vonatkozzon.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint különbség van az erdélyi magyar egyetemek és a CEU működése között. Hozzátette: ezek az egyetemek úgy működnek, hogy vagy egy magyar egyetem viszi képzését határon túlra, vagy alapítványt hoznak létre az egyetem működtetésére. Elmondta, ez nem hasonlít a Soros-egyetemre, amely úgy ad ki Magyarországon amerikai diplomát, hogy azt az Egyesült Államokban nem teszi meg.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
szóljon hozzá!