Rendőrökkel ápoltak jó kapcsolatokat a zsaroló újságírók

Nyilvánosságra hozott rendőr-újságíró beszélgetés A Kolozs megyei rendőrség vezetőit is magával ránthatja a Gazeta sajtótröszt zsarolással vádolt újságíróinak ügye. A Mediafax hírügynökség ugyanis nyilvánosságra hozta egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyvét (keretben), melyben a Gazeta tröszt egyik vezetője, Ioan Oþel a megyei rendőrparancsnok helyettesével, Teodor Poppal közösen tervezi, hogy miként lehetne diszkreditálni egy minisztériumi kivizsgálócsoport vezetőjét, aki a kolozsvári rendőrökről is rossz véleményt alakított ki. Oþel egyébként korábban a Kolozs megyei rendőrség keretében a szervezettbűnözés- és kábítószer-ellenes osztályt vezette.

2006. december 20., 00:002006. december 20., 00:00

Egy prostituáltakkal kapcsolatos botrány miatt menesztették állásából.
Az ügyészek január 17-én hallgatták le Teodor Pop és Ioan Oþel egy telefonbeszélgetését, amelyben egy volt kollégájukról, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrző testületében tevékenykedő Floricicã Corneáról beszélnek. Teodor Pop parancsnokhelyettes a beszélgetéssel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy Floricicã Cornea megkérte Ioan Oþelt, hogy vigyen el javítani egy mobiltelefont. Mivel késett, viccből a letartóztatással fenyegette. „Floricicã nekem és Oþelnak is kollégája volt. Az egész beszélgetés egy vicc, ezt megmagyaráztam az ügyészeknek, akik meg is értették” – állítja Pop. A Gazeta-ügy több más lehallgatási jegyzőkönyve arról tanúskodik, hogy a tröszt vezetői miként férkőztek az ügyfelek közelébe.
Jelenleg a sajtótröszt nyolc alkalmazottja ellen folyik a nyomozás szervezett bűnözés és zsarolás gyanújával. Az ügyészek szerint a sajtótröszt vezetői és újságírói politikusokat és üzletembereket zsaroltak meg. Azzal fenyegették őket, hogy ha nem kötnek reklámszerződéseket a céggel, kompromittáló információkat közölnek velük kapcsolatban.

Ioan Oþel (I. O.): Mit csinálsz, főnök?
Teodor Pop (T. P.): Épp most értem be az irodába.
I. O.: Na te, tudod-e, hol van ez a f... Floricicã?
T. P.: Mi van vele, te?
I. O.: A mezőgazdasági és erdészeti minisztérium ellenőrző testületében...
T. P.: Ó, b... meg!
I. O.: Épp a Romsilvánál vizsgálódnak (Kolozs Megyei Erdészeti Hivatalnál)...
T. P.: Értem, értem.
I. O.: Na, hallgasd meg ezt a f...t. (...) Azt mondta nekem, hogy bandita vagyok, na hallod…
T. P.: Menj el, te...
I. O.: Azt mondta, hogy a kolozsvári rendőrségnél mind banditák vannak. És még azt is, hogy ezt a társaságot a parancsnokok miatt nem tudta felszámolni.
T. P.: Ó, rakom az anyjába...
I. O.: Nem is tudom, mit csináljunk ezzel... valahogy én mégis... ez mindenkit lejárat, én mondom neked! Valahogy értesíteni kell a minisztert!
T. P.: Szervezzünk egy tettenérést, miközben felvesz… csípjük el… Ó, rakom az anyjába...!
I. O.: Na, hallgasd meg, mit mond: hogy itt mindenki... aszongya, hogy Nelu Popot majd elintézi ő, Puºcaºt is (Teodor Pop Puºcaº volt városi rendőrparancsnok). És hogy Oþelt le akarta tartóztatni....
T. P.: Kit?
I. O.: Oþelt, Oþelt...
T. P.: Rakom a f... az anyjába!
I. O.: Nem is tudom mit csináljunk vele. Holnap itt lesznek ellenőrzésen (az erdészeti igazgatóságnál). Érted te, ellenőrzésen?!
T. P.: Beszéltél Moraruval (Ioan Moraru, az erdészeti igazgatóság vezetője)?
I. O.: Beszéltem, de azt mondja, hogy nem tud semmit. De beszéltem másokkal is. Ellenőrzik Morarut, ő meg (Floricicã Cornea) az országos igazgatóságtól van. Itt nálunk, négy megye felett.
T. P.: Igen, igen.
I. O.:Akkor lássuk, kivel lehet...
T. P.: Na, meglátod, és szólj, me’ lehet szervezünk egy…
I. O.: Meglátom, még érdeklődöm... hogy kapná be a...
T. P.: Ha, ha, ha! Bandita!
I. O.: Na, ez van...!

------------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű