Fotó: ISU
A helyi rendőrség feladata lesz a szemétlerakók őrzése, a kormány által elfogadott sürgősségi rendelet szerint, miután múlt hét végén több szeméttelepen is kigyulladt a hulladék.
2017. október 10., 12:122017. október 10., 12:12
2017. október 10., 12:222017. október 10., 12:22
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a kormány azzal az indoklással vezette be az intézkedést, hogy az utóbbi időben több, a lakosság egészségére kockázatot jelentő tűz ütött ki a szemétlerakókban, a legutóbbi éppen csütörtökre virradóra a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelepen.
az Európai Bizottság keresete nyomán a nem EU-konform hulladéktározók miatt.
Az Európai Bizottság áprilisban eljárást kezdeményezett Románia ellen az Európai Unió bíróságán, mivel az ország nem tett eleget a hulladékgazdálkodási terv, valamint a hulladékmegelőzési program felülvizsgálatára, illetve elfogadására irányuló kötelezettségének, ahogyan azt az EB 2008/98-as keretirányelve előírja.
Csütörtökön egyébként tűz ütött ki a brassói hulladéktárolónál is, a tűzoltóság több órán át próbálta kioltani a lángokat – tájékoztatott az Agerpres. Barabás László, a város alpolgármestere pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta,
„A tűz az egyik lezárt cellánál ütött ki, ahol már nem tárolnak újabb hulladékot. A kettes cellát lezárták és a harmadik cellát nyitották meg. Épp a kettő között ütött ki a tűz. Olyan gázok szabadultak fel, amelyek táplálják tüzet” – mondta az alpolgármester.
Luiza Dănilă, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője hétfőn délután közölte, hogy a katonai tűzoltóknak három nap után sikerült teljesen eloltaniuk a lángokat. A szóvivő szerint egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, továbbra is nyomoznak az ügyben.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!