Fotó: Bús Ildikó
Nem a kormánynak, hanem az európai uniós pályázatoknak köszönhető, hogy minden idők legnagyobb költségvetésével számolnak idén Sepsiszentgyörgyön – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
2014. február 13., 20:412014. február 13., 20:41
Az önkormányzat 131,6 millió lejből gazdálkodhat, ez 22,4 százalékkal több, mint a tavaly, és abban bíznak, hogy az év végéig a bevételeik elérik a 150 milliót, hiszen minden évben pesszimistán terveznek, aztán tavaly is 13,2 százalékos költségvetés-növekedéssel zártak.
Antal Árpád elmondta továbbá, idén is a beruházásokra fektetnek hangsúlyt, egyik prioritás a szépmezői ipari park kivitelezése lesz. A napelempark megépítésére is kiírták a közbeszerzést, bár a szerződő energiaügyi minisztérium heti több alkalommal is kérdéseket tesz fel a pályázattal kapcsolatban, mintha valakinek érdeke lenne, hogy ez a projekt ne valósuljon meg – mondta az elöljáró. Idén is folytatják az integrált városfejlesztési terv megvalósítását.
Az elöljárótól megtudtuk, elkezdik a főtér átalakítását is. A felújított strandon idén korszerűsítik az 50 méteres úszómedencét, folytatják a kisstadion tatarozását, továbbá elkezdik a Művész mozi átalakítását is. Antal Árpád elmondta, a tanárok fizetésére nem kapták meg a pénzügyminisztériumtól a teljes összeget, legalább 3,6 millió lej hiányzik. Antal Árpád továbbá nehezményezte, hogy a helyi román politikusok nem lobbiznak eredményesen annak érdekében, hogy a város több kormánypénzt kapjon.
„A Művész mozi egykori székháza a filmvetítés mellett az Andrei Mureşanu Színháznak ad majd otthont, a felújítás terveit kifizettük, az idei költségvetésben 500 ezer lejt hagytunk jóvá a kivitelezésre, ez a teljes összeg 10 százaléka. Szándékom szerint a helyi költségvetésből a felújítás 30 százalékát fedezzük, a többit hozzák be a román pártok” – szögezte le az elöljáró.
Antal emlékeztetett, a helyi románság szimbólumának tartott Vitéz Mihály tér felújítására Corneliu Vadim Tudor, Emil Constantinescu, Ion Iliescu, Mircea Geoană is ígért támogatást, végül Elena Udrea utalt 600 ezer lejt, de ő is 1,6 milliót ígért.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
szóljon hozzá!