Ragaszkodnak a Brassaihoz az estisek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az unitárius egyház kérésére kilenc osztály diákjait más kolozsvári iskolákba költöztetnék Tiltakozó diákok csoportja vonult tegnap délután a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium épülete elé, miután kiderült: az unitárius egyház kérésére a tanfelügyelő

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

Felháborodást váltott ki a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium esti tagozatos diákjai körében az a bejelentés, hogy a következő tanévtől más iskolában folytatják tanulmányaikat. A Kolozs megyei tanfelügyelőség és az unitárius egyház – a Brassai épületének tulajdonosa – között tavaly decemberben született egyezség szerint ugyanis az esti tagozatot a város három másik iskolájába helyezik át.
A hét román és két magyar tannyelvű osztály hallgatói azt kifogásolják, hogy a neves gimnázium helyett egy – megfogalmazásuk szerint – másod- vagy harmadrangú oktatási intézményben tanulnak majd. A döntés ellen tiltakozva körülbelül kéttucatnyi diák tegnap délután a Brassai-gimnázium elé vonult. „Azért jelentkeztem a Brassaiba, mert neves intézményként ismerik, és nem mindegy, hogy az érettségi oklevelet melyik iskola bocsátja ki” – magyarázta az egyik diák. Hozzátette: azt tartanák elfogadható megoldásnak, ha a jelenlegi osztályok tanulmányaik végeztéig az iskolában maradhatnának, új felvételi vizsgát pedig nem szerveznek többé az esti tagozatra. A diákok körülbelül kétszáz aláírást tartalmazó listát terjesztenek a tanfelügyelőség vezetősége elé, kérve az áthelyezésükről szóló döntés érvénytelenítését.
„A tanfelügyelőség közlése nemcsak a diákokat, a tanárokat is megdöbbentette” – adott hangot elégedetlenségének Kósa Mária. A Brassai Sámuel Gimnázium igazgatónője úgy véli, az esti osztályok megszűnésével körülbelül tíz oktató marad állás nélkül, a helyzeten viszont nem tudnak változtatni. „Az egyezség az unitárius egyház és a tanfelügyelőség között született, nekünk ebbe nincs beleszólásunk” – magyarázta.
Az unitárius püspökség a zsúfoltság felszámolásának igényével magyarázza a döntést. „Az esti tagozat áthelyezését azért kértük, mivel a diákság jelenlegi 1500 fős létszáma túl nagy, eredetileg körülbelül 500 fős diákságnak épült az ingatlan” – tájékoztatta lapunkat Vörös Alpár, az unitárius püspökség oktatási előadója. Kifejtette: néhány osztály a nappalisok közül is délután jár iskolába, mivel nincsenek már szabad tantermek, ráadásul a gimnázium a különböző szaklaboratóriumokat is kénytelen osztályteremként működtetni. „Az áthelyezést a tanfelügyelőség is járható útnak tekintette, mivel a város más oktatási intézményében több terem és épület áll kihasználatlanul” – magyarázta. Vörös hangsúlyozta: az Unitárius Kollégium nyolc osztálya és az egyház által működtetett négy elemi osztály további bővülésével semmiképp nem szorítják ki az iskolából az állami Brassai Sámuel Gimnáziumot.
Az unitárius egyház ugyanakkor meglepődésének adott hangot a diákság tiltakozásával kapcsolatban. Úgy látják, az új helyszíneken az esti tagozatos osztályoknak lehetőségük lesz az oktatási folyamat optimalizálására.
Az Unitárius Kollégium egykor államosított épületét 1999-ben sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatták vissza jogos tulajdonosának. Ugyanebben az épületben működik az Oktatók Házának könyvtára is, amelynek a tanfelügyelőséggel kötött egyezség szerint szintén távoznia kell az ingatlanból.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Tonnaszám tömítik el textíliák a szennyvízvezetéket, felelőtlen vécéhasználatra panaszkodik a vízművek

Havonta több tucat tonna hulladékot – főleg nedves törlőkendőket és textíliákat – szednek ki az aradi vízművek munkásai a szennyvízfővezetékekből, és a dugulás nemcsak kellemetlenséget, hanem gyakran költséges javítást is okozhat.

Tonnaszám tömítik el textíliák a szennyvízvezetéket, felelőtlen vécéhasználatra panaszkodik a vízművek
2025. május 23., péntek

Tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának diákjai és szüleik

Iskolájuk felújításának befejezéséért tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának, a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak a diákjai és szüleik pénteken, az öt éve tartó munkálatok befejezését kérve.

Tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának diákjai és szüleik
2025. május 23., péntek

Százötvenezer eurót ért a szerszámokkal együtt ellopott mikrobusz

Szerszámokkal és különböző barkácsfelszerelésekkel együtt ellopott körözött mikrobuszt tartóztattak fel a rendőrök péntek délelőtt a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán.

Százötvenezer eurót ért a szerszámokkal együtt ellopott mikrobusz
2025. május 23., péntek

Megbírságolták a rendőrök, mert őzet tartott a portáján

Kemény büntetést fizet az, aki hivatalos iratok nélkül vadonból befogott állatot tart a portáján. Egy őzet tartó csíkszentsimoni lakost ezer lejre bírságolt meg az állatvédelmi rendőrség.

Megbírságolták a rendőrök, mert őzet tartott a portáján
2025. május 23., péntek

Növekszik Erdélyben a rotavírus-fertőzések száma, a vakcinát féléves kor alatt ajánlják

Romániában egyre több rotavírus-fertőzéses esetet regisztrálnak. Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a betegség leginkább az 5 év alatti gyermekeket érinti.

Növekszik Erdélyben a rotavírus-fertőzések száma, a vakcinát féléves kor alatt ajánlják
2025. május 23., péntek

Rendőrségi razzia Szilágy megyében: az iskolaelkerülésnek szabnának gátat

Az iskolaelkerülés, az antiszociális magatartások és a tiltott szerek fogyasztásának megelőzésére rendezett razziát a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság, közösen a Szilágy megyei csendőrség tagjaival.

Rendőrségi razzia Szilágy megyében: az iskolaelkerülésnek szabnának gátat
2025. május 23., péntek

Felszabadítaná politikai képzelőerőnket az alternatív érdekérvényesítésért fellépő Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Felszámolná az „informális politikai alkuk” erdélyi magyar világát, felszabadítaná az erdélyi magyarok politikai képzelőerejét az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom, amely alternatív érdekérvényesítési csatornákon keresztül szeretne cselekvően fellépni.

Felszabadítaná politikai képzelőerőnket az alternatív érdekérvényesítésért fellépő Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
2025. május 22., csütörtök

Várja a Kárpát-medence magyarságát a 11. Duna Napok

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából idén is megrendezi a Duna Napokat az Europa Nostra-díjas magyarlakta faluban a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.

Várja a Kárpát-medence magyarságát a 11. Duna Napok
2025. május 22., csütörtök

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron

Emléktáblaavatással és az életművéről szóló kiállítással emlékeztek Apáczai Csere Jánosra csütörtökön Kolozsváron, az erdélyi magyar pedagógus, filozófus és teológus születésének 400. évfordulója alkalmából.

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron
Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron
2025. május 22., csütörtök

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron

2025. május 22., csütörtök

Módosítanák a vadászati törvényt, előre bejelentett vadászatokhoz kötnék a fegyverhasználatot

A vadászat biztonságosabbá és átláthatóbbá tételét célzó törvénymódosítást kezdeményezett Dragoș Ciobotaru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Vrancea megyei képviselője.

Módosítanák a vadászati törvényt, előre bejelentett vadászatokhoz kötnék a fegyverhasználatot