2012. április 12., 10:212012. április 12., 10:21
A 25 és 50 ezer literes tárolókat ócskavasként értékesítik, kilogrammonként 65 bani az önkormányzaté. A polgármesteri hivatal azért döntött arról, hogy ökologizálja a használaton kívüli kazánházak tartályait, mert szivároghatnak, és veszélyeztethetik a környezetet. Sepsiszentgyörgyön húsz kazánház és hőcserélő működött, de a nagyszámú lecsatlakozások és a lakossági tartozások miatt már több mint tíz évvel ezelőtt valamennyit be kellett zárni.
Bálint József elmondta, az utolsó években a távfűtést magáncégek működtették, így azokból valószínű már rögtön a bezárás után kiszivattyúzták és értékesítették az üzemanyagot. Eddig két tartályt emeltek ki, ezeket egy gyűjtőpontra viszik. Utána rendezik a területet, zöldövezetet vagy parkolóhelyeket hoznak létre, közölte az elöljáró, aki szerint a munkálatok várhatóan egész évben zajlanak a város különböző részein. Elmondta, néhány tartály kiemelése fejtörést okoz, például az egyik tartály közvetlenül az ortodox katedrális kerítése alatt található.
Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.