Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Hargitafürdőn megrendezett 11. Konzul Kupán
Fotó: Pinti Attila
A nemzeti identitás megerősítésében a sport az egyik legkiválóbb eszköz, mely az egészséges életmódra való nevelésnek is fontos része – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton a székelyföldi Hargitafürdőn megrendezett 11. Konzul Kupán.
2024. február 17., 14:132024. február 17., 14:13
Kiemelte: az amatőr síversenyen részt vevő gyerekek nemcsak a sport egészségre jótékony hatásaiban részesülnek, hanem közösséget is alkotnak.
– mutatott rá.
Gyurta Dániel úszó, olimpiai bajnok elmondta: az olimpiai mozgalomban is azzal küzdenek, hogy a gyerekeket, a fiatalokat elhívják a modern világ eszközei, a telefon, a számítógépes játékok elől.
„A sportot igenis lehetőségként tudjuk nekik biztosítani, és higgyék el, ha azt mondom, nincs könnyű dolgunk” – fogalmazott.
Köszönetet mondott és gratulált a szervezőknek, hogy a versenyen évről évre egyre több gyerek tud jelen lenni és élni a sport adta lehetőségekkel. Rámutatott: ez nemcsak most válik hasznukra, egészségükre, hanem a későbbiekben is segíti őket, hogy „komplexebb emberekké” váljanak.
A Csíkszereda melletti Hargitafürdő kiváló helyszín erre, mivel biatlonpálya és több lesiklópálya is van ott.
A nemzetpolitikai államtitkárság által évről évre támogatott Konzul Kupán sífutó és műlesikló versenyt szerveznek több korcsoportban. Idén több mint 300 versenyző nevezett be, mintegy 170-en a lesikló számban.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a csíkcsicsói polgármesteri hivatal és közbirtokosság, illetve a csíkszeredai sportegyesületek által szervezett rendezvényen neves székelyföldi sportolók is részt vesznek, rendszerint ők adják át a díjakat a versenyző gyerekeknek.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!