2010. május 31., 09:532010. május 31., 09:53
Rodica Pârvan szociáldemokrata párti tanácsos kérte, hogy vonják viszsza a tervezetet, mert a román nemzeti ünnepről elnevezett út feldarabolása érzékenyen érinti a román közösséget. Emlékeztetett, hogy a bíróság már két alkalommal nyilvánította törvénytelennek az utcanév-módosítást.
Antal Árpád polgármester azzal érvelt, hogy a helyi utcanevekről az önkormányzat dönt, nem egy caracali bíró. A Kovászna megyei prefektúra a kilencvenes évek végén végrehajtóval szereltette le a Petőfi Sándor utcanévtáblákat, majd hat éve a szakaszosításra vonatkozó döntést is megtámadta. A bíróság véglegesen úgy döntött, hogy az 1918. december 1. nevet nem lehet megváltoztatni, hisz egy 1991-es parlamenti határozat szerint minden megyeszékhelyen lennie kell a román nemzeti ünnepről elnevezett főútnak.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat viszont azzal érvel, hogy a parlamenti határozat nem rendelkezik az út hoszszáról, így a közel két kilométer hosszú utat fel lehet osztani. A testület egy másik határozatban a kommunizmusra emlékeztető utcanevek megváltoztatását is elfogadta. Erre azért készítettek külön tervezetet, hogy amennyiben a prefektúra újra megtámadná a szakaszosítást, az a többi módosítást ne befolyásolja. Az utcanév-változtatások közel tízezer lakost érintenek, kiknek személyi iratait ingyen cserélik majd ki.
Ékezetek nélkül került be több magyar utcanév abba a határozattervezetbe, amely néhány új nagyváradi utca elnevezését tartalmazta. A nevek helyesírását végül módosították, miután az RMDSZ egyik tanácsosa felhívta a figyelmet az elírásokra. A tervezetben – amelyet a helyi tanács legutóbbi ülésén fogadtak el – szereplő tizenhat utcanév közül öt magyar. Utcát neveztek el a Váradon elhunyt festő-grafikusról, Macalik Alfrédról, Jurcsák Tibor nagyváradi paleontológusról, Munkácsy Mihály festőművészről, Fábián Imre nagyváradi író-publicistáról, illetve utcát kapott Tompa Mihály költő is. Mint ismeretes, Váradon hetek óta vita folyik arról, hogy a házak falára a hivatalos utcanév tükörfordítását vagy a történelmi elnevezést célszerű kihelyezni. Az RMDSZ a fordítások híve, nagy feltűnést keltett a március végén megjelentetett, számos nevetséges elírást és félrefordítást tartalmazó nomenklatúra, amely Biró Rozália alpolgármester hivatalos honlapjára is felkerült, ám azóta helyesbítették. Nagy Orsolya |
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.