Pert nyert a rohamrendőrökkel bekísért kolozsvári íjászoktató a rendőrséggel szemben

Ötezer lejes kártérítés kifizetésére ítélte a bíróság a Kolozs megyei rendőrséget, amiért az 2010 december elsején rohamrendőrökkel kísérte be Tunyogi Béla íjászmestert a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium elől, az edzésre készülő férfinak ugyanis a céltáblái piros, fehér és zöld színeket tartalmazó vászonba voltak csomagolva.

Hírösszefoglaló

2012. január 30., 09:402012. január 30., 09:40

A taxisofőrként dolgozó íjászoktató 2010 december elsején három és fél órát töltött a rendőrségen ahonnan a hosszú várakoztatást követően végül bírság nélkül távozhatott. A jegyzőkönyvbe a rendőrök azt tüntették fel, hogy azért kísérték be mivel nem hasonlít a személyi igazolványban levő képre – az incidens napján ugyanis már bajuszt viselt – így nem tudták igazoltatni, miközben a jogosítványával még a helyszínen igazolta magát. Tunyogi azt állította, hogy a rendőrségen erőszakosak voltak, lökdösték is őt.

Az incidenst megelőzően ugyanazon a napon a rendőrök nyolc magyar fiatalt is bekísértek, akik a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni. A magukat az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza tagjainak valló erdélyi és magyarországi és felvidéki fiatalokat még a megemlékezést megelőzően az utcáról kísérték be a rendőrségre. A hatóságok állítása szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak. A hatóságok végül két személyt engedély nélküli köztéri gyülekezés miatt, a többieket pedig az ezen való részvétel miatt bírságolták meg.

Tunyogi Bélának semmi köze nem volt a gárdistákhoz, a gimnáziumban tartott volna íjászgyakolatot valamivel több mint egy tucatnyi résztvevőnek, ám még az épület előtt igazoltatták, majd bekísérték. Az oktató ezt túlkapásnak minősítette és a bírósághoz fordult jogai megsértése miatt.

Az első fokon hozott ítéletet a rendőrség megfellebbezheti. Tunyogi ellenben a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: a döntés minden olyan személynek bátorságot kell adjon, akinek a hatóságok semmibe vették emberi jogait.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány