Játszótérterv. A kis Gyopár átadta a levelet Koronka polgármesterének
Fotó: Kovács Árpád Géza
Ötéves, középcsoportos óvodás kislány írt levelet települése polgármesterének, kérve egy játszótér megépítését. Gyopár a manók segítségét is felajánlotta, csakhogy végre a Maros megyében található székelyboósi gyerekeknek is legyen játszóterük.
2019. december 17., 18:322019. december 17., 18:32
Noha a Marosvásárhelytől kevesebb mint tíz kilométerre fekvő, és aszfaltos úton megközelíthető Székelyboós a megye leggazdagabb vidéki településéhez tartozik, mindmáig nem rendelkezik játszótérrel. Ezen szeretne változtatni Gyopár, egy nem egészen ötéves helybéli kislány, aki a minap – akárcsak a Mikulásnak vagy az angyalnak – levelet írt a községközpont, Koronka polgármesterének. „Egyik nap a lányom azzal állt elő, hogy írjunk levelet a göndör hajú bácsinak, akiről tudja, hogy a község elöljárója. Amikor már harmadszorra is megismételte kérését, gondoltam magamban, egy ilyen szikrát nem kellene kioltani, inkább támogatni kell.
– mesélt a Krónikának lánya kezdeményezéséről a megyeszékhelyről néhány éve Boósba költözött Kovács Árpád Géza.
A fiatal apuka és lánya aláírásokat is gyűjtött a piciny faluban. Míg a kislány a betlehemes műsor próbája után vitte oda az íveket a többi szülőnek, apja a falut járva próbált támogatókat szerezni. Amint Kovács Árpád Géza elmondta, minden egyes portán pozitívan fogadták kislánya ötletét, aki csak otthon volt, aláírta a közös petíciót. A hegyimentőként dolgozó apuka úgy érzi, lánya, aki Szent Miklós napjára is csak annyit írt a nagy szakállú öregnek, hogy „amit hoz, annak ő örülni fog”, nem vetette el a sulykot, és nem kért lehetetlent. Az édesapa úgy érzékelte, hogy a beadványt átvevő Takács Szabolcs polgármester is barátságosan viszonyult a kérdéshez.
Amennyiben megépül a létesítmény, a székelyboósiak régi álma teljesül, hiszen a felnőttek évek óta kérik a játszóteret.
Ennek ellenére sem óvoda, sem elemi iskola nem működik Székelyboósban, a víz- és csatornahálózat is csak most jutott el a település határába. Festői környezetének, tiszta levegőjének és csendjének köszönhetően a falu igencsak felkapottnak számít, különösképpen a vásárhelyi fiatal értelmiségi családok körében.
A helység felélesztése érdekében létrehozott Székelyboósért Egyesület elnöke, Kentelky Endre szerint falusi környezetben nem lehet azt mondani, hogy az egymáshoz összejáró gyerekeknek nincs hol játszaniuk, egy tájba illő, a székely organikus építészet jeleit magán viselő játszótérnek és parknak mint közösségi térnek viszont mindenképpen megvolna a helye. Az egyetemi tanár által vezetett civil szervezet évekkel ezelőtt helyszínt is javasolt a tér kialakítására, csakhogy kiderült, a falu közepén üresen álló telek még mindig nem került vissza jogos tulajdonosához, a református egyházhoz.
Festői környezetének, tiszta levegőjének és csendjének köszönhetően a falu igencsak felkapottnak számít
Fotó: Haáz Vince
Egyébként az egyesületbe tömörülő családok valósággal felpezsdítették az addig Isten háta mögöttinek számító falucska életét: mind a katolikus, mind a református templomot restaurálták, utcákat, patakmedreket takarítanak, nyári táborokat rendeznek, cserkészfoglalkozást tartanak, élő zenés táncházat szerveznek, nyáron meg számos gyermekfoglalkozással gazdagított háromnapos Anna-napi búcsút tartanak.
A kalákázás következő állomásaként a tanítók házát jelölték meg, amelyet függetlenül attól, hogy az önkormányzat nem szolgáltatta vissza a református közösségnek, a lakók döntése értelmében 2020-ban önerőből rendbe teszik.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!