Óvatos rajt a gépjárművezetői iskolákban: magukra hagyta a kormány az oktatókat és a tanulóvezetőket

Óvatos rajt a gépjárművezetői iskolákban: magukra hagyta a kormány az oktatókat és a tanulóvezetőket

Félgőzzel. Egyelőre csak a gyakorlati oktatás indul újra az autósiskolákban

Fotó: Gábos Albin

Lehetővé teszi ugyan a szükségállapotot váltó veszélyhelyzet szabályozása, hogy mától újranyithassanak a gépjárművezetői iskolák, ezek működtetői azonban sötétben tapogatóznak, ugyanis semmilyen világos utasítást nem kaptak a nyitás mikéntjéről, sem arról, hogy mi várható a vizsgákkal kapcsolatban.

Bíró Blanka

2020. május 18., 17:322020. május 18., 17:32

 Felháborítónak tartják a gépjárművezetői iskolák működtetői, hogy bár mától újrakezdhetik a tevékenységet, nem született pontos szabályozás arra vonatkozóan, hogy ezt milyen körülmények között tehetik meg. „Május elején bejelentették, hogy 15-én véget ér a szükségállapot. Két hét alatt nem voltak képesek arra, hogy a különböző ágazatok újraindítását pontosan leszabályozzák. Teljesen magunkra vagyunk utalva” – panaszolta el a Krónika megkeresésére Dobra Csaba, a sepsiszentgyörgyi Doma Drive gépjárművezetői iskola tulajdonosa.

Egyelőre csak a vezetés rajtol

Hangsúlyozta, egyelőre minden iskola a május 15-én megjelent a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedésekről szóló 2020/55-ös törvény alapján próbálja megszervezni a tevékenységét, de rengeteg megválaszolatlan kérdés van.

A többség csak a gyakorlati oktatást indítja újra, betartva az óvintézkedéseket, a gépkocsikat fertőtlenítik, az oktató és a tanulósofőr  maszkot, kesztyűt visel.

A teremben zajló elméleti oktatással kivárnak, abban bízva, hogy a napokban megjelennek az erre vonatkozó pontos rendelkezések.

„Nem tudjuk, hány személyt engedhetünk be egyszerre a terembe, milyen feltételeknek kell eleget tennünk, ezért az elméleti oktatással még várunk” – mondta Dobra Csaba. Hozzátette,

ha a döntéshozók nem lépnek, azt sem tartja kizártnak, hogy online szervezik meg a felkészítőt és az iskolavizsga elméleti részét.

Az iskola vezetője szerint azért is bosszantó a bizonytalanság, mert a tanulósofőrök folyamatosan őket bombázzák a kérdésekkel, amikre az információ hiánya miatt nem tudnak érdemben válaszolni. Új időpontot kellene kapniuk a rendőrségi vizsgára, azok akiknek az elmúlt két hónapra volt ez beütemezve, de még nem lehet tudni, hogy erre mikor kerül sor. A gépkocsivezetői jogosítványok kiállításával foglalkozó közszolgálattól csak annyi információt kaptak, hogy valószínűleg júniustól elkezdik a gyakorlati vizsgákat, de előrejegyzéseket még nem fogadnak.

Sok az ismeretlen

Arra vonatkozóan sincs tájékoztatás, hogy elsőbbséget élvez-e majd, akinek már volt egy időpontja, valamint az sem biztos, hogy a vizsgára összeállított iratcsomó érvényességét meghosszabbítják-e újabb két hónappal. Dobra Csaba elmondta, a szükségállapot alatt lehetővé tették az online iratkozást, az elmúlt két hónap alatt folyamatosan jelentkeztek, akik arra várnak, hogy elkezdődjön az oktatás, és minél hamarabb megszerezhessék a járművezetői engedélyt.

A gépjárművezetői iskoláknál a nyár a legforgalmasabb, általában az érettségi vizsga után a fiatalok megrohamozzák az iskolákat.

Idézet
Amíg készülnek az érettségi vizsgára, nem jönnek sofőriskolába, ám amint az lejár, nagyon sokan jelentkeznek. A ballagásra kapott ajándékpénzt sokan erre fordítják. Ugyanakkor október előtt le is szeretnének vizsgázni, hogy mielőtt elmennek egyetemre, megszerezzék a járművezetői jogosítványt”

– osztotta meg velünk tapasztalatait Dobra Csaba. Hangsúlyozta, ha nem kapnak pontos utasítást, akkor saját stratégiát dolgoznak ki, megtartják az elméleti felkészítőt, és az iskolavizsgákat is. 

Rico Racoviţă, a Kovászna megyei gépjármű-bejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatal vezetője eközben a sajtónak úgy nyilatkozott, a gyakorlati vizsgákat valószínűleg június 2-ától megtartják, de még nem kaptak utasítást arra vonatkozóan, miként zajlik az előrejegyzés. Feltételezése szerint a már összeállított iratcsomók érvényességét további két hónappal meghosszabbítják, de hangsúlyozta, hogy ez még nem biztos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek
2024. április 12., péntek

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben

Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő lesz a szövetség jelöltje a Kolozs megyei tanácselnöki tisztségért folyó küzdelemben a június 9-ei helyhatósági választásokon – döntött csütörtöki ülésén Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa.

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben
2024. április 12., péntek

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány

Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány.

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány
2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere