Ötéves kislányt erőszakolt meg egy 54 éves férfi Aradon, sérülései miatt műtétre volt szüksége

kislány

Képünk illusztráció

Fotó: feol.hu

Egy ötéves kislányt kellett megoperálni az aradi kórházban péntekről szombatra virradóra, miután a gyanú szerint egy 54 éves férfi megerőszakolta őt az utcán, egy garázssor közelében. A feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta és őrizetbe vette.

Hírösszefoglaló

2025. április 12., 12:532025. április 12., 12:53

A megrázó eset Aradon történt a villamosremíz közelében lévő garázsoknál péntek este.

A rendőrség elsődleges információi szerint az elkövető férfi Iași megyéből származik, és sikerült őt Temesváron elfogni, azonosítani.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) közleménye szerint bűncselekmény alapos gyanúja miatt 24 órára őrizetbe vették az elkövetőt, akinek előzetes letartóztatását fogják indítványozni kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak bűntette miatt – számolt be az Agerpres.

Az igazságügyi források szerint a kislány felügyelet nélkül tartózkodott lakóhelye közelében, amikor a férfi odament hozzá, elcsábította, majd elvitte a közeli garázsokhoz, ahol megerőszakolta.

A kislányt később a családja találta meg vérző állapotban, és azonnal kórházba szállították, ahol sürgősségi műtéten esett át súlyos sérülései miatt.

Az orvosi ellátás időtartamától függően a nyomozók súlyosabb bűncselekményre minősíthetik át az ügyet, ha megállapítást nyer, hogy a gyermek élete veszélyben volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan

RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk

Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk
2025. május 31., szombat

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása

A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása
2025. május 31., szombat

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai

Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai
2025. május 31., szombat

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében

Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében
2025. május 31., szombat

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából

Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket

Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket
2025. május 31., szombat

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében

Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében
2025. május 31., szombat

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba

Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba
2025. május 31., szombat

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását

A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását