Összezárnak a borászok Szatmár megyében

A megyei önkormányzat is felkarolja a szatmári borászok törekvéseit, akik nemrég egyesületet alapítottak érdekeik védelme céljából.

Babos Krisztina

2013. november 20., 19:252013. november 20., 19:25

A Szatmár megyei tanács elnöke, Adrian Ştef hétfőn találkozóra hívta a gazdákat, melynek keretében arra kérte őket, hogy tájékoztassák az önkormányzatot elvárásaikról, ugyanis – amint többször is hangsúlyozta – széles körű támogatást kívánnak nyújtani, mivel a borászat fejlesztése nemcsak gazdasági szempontból fontos, de a térség egyik fő turisztikai attrakciójává is válhat a közeljövőben.

A gazdák bevonásával és egy EU-s projekt támogatásának felhasználásával egyébként Szatmár megyében folyamatban van egy borút kialakítása, kijelölése is, melynek célja szintén az idegenforgalom fellendítése. A szatmári borászokra, mint kiderült, rá is fér némi segítség, érdekvédelmi szervezet hiányában ugyanis veszélybe került az identitásuk. A mezőgazdasági minisztérium által pár hónapja közzétett hivatalos jegyzékben ugyanis a szatmári borvidékeket Köröshegyaljához sorolták, ami hátrányosan érinti a korábban Szamoshegyaljaként emlegetett térség termelőit. Mint kiderült, az egyesület magalapításához is ez adta a végső lökést, rájöttek ugyanis, hogy szervezett érdekvédelem nélkül nem versenyképesek.

Amint Leiher Géza, az egyesületük elnöke elmondta, megszövegeztek és a mezőgazdasági minisztériumnál előterjesztettek egy beadványt, melyben kérik, hogy változtassák meg a besorolást, mivel elfogadhatatlannak tartják azt. A változtatás miatt kénytelenek voltak a címkéiken átírni a származási helyet, de a jövőben is komoly gondokat okozhatna számukra az „elcsatolás”, mivel például jelen helyzetben nem tudják igényelni az ellenőrzött eredetet igazoló besorolást. Leiher Géza azt kérte, hogy a megyei önkormányzat segítse őket a bukaresti lobbiban, javasolta továbbá, hogy hozzák létre a Szatmári Borok Házát, ahol kizárólag környékbeli borokat árulnának. Felmerült továbbá az is az ülésen, hogy hasznos lenne egy közösen használandó palackozót is kialakítani, valamint egy laboratóriumot, jelenleg ugyanis a szatmári gazdák kénytelenek más megyékben bevizsgáltatni a hivatalosan forgalomba kerülő boraikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban