Fotó: A szerző felvétele
2010. március 12., 09:392010. március 12., 09:39
Az egykoron pompázó, műemlék jellegű épület hosszú évek óta lakatlanul áll. Tetőzete ázik, ablakai hiányosak, ajtaja nyitva áll. Hegyi Mihály alpolgármester szerint a járókelők közvécének használják. Az épületet egy izraeli testvérpár fél éve, hoszszas pereskedés után kapta vissza. Sulamith Palade és Fanny Seuermann annak a bukaresti zsidó családnak a leszármazottjai, amely a két világháború között megvásárolta a villát. A testvérpár áruba bocsátotta a rendkívül rossz állapotba került épületet.
A villát Marosvásárhely egykori polgármestere, Bernády György építtette 1930-ban. Központi része kétszintes, faszerkezetű épület, amelyet két oldalon hangsúlyos félemeletes tornyok vesznek közre. A szecessziós stílusban épült villát népi elemek gazdagítják. Egyedisége révén elüt a környékbeli épületektől, ugyanakkor szépen illeszkedik a fürdőtelep arculatába. Vásárhely elöljárója, majd megözvegyült felesége 1946-ig használta a villát, ekkor egy Bukarestben élő orvosnőnek, Rosa Solomonnak adta el. Az államosítás után az ingatlan a Vila Bernad nevet viselte, ódon cégtáblája ma is ezt hirdeti. A 89-es fordulat után az épületet fél évszázadon keresztül használó fürdővállalat lemondott annak karbantartásáról, ám végsőkig harcolt a tulajdonjogért. A Szovátán létrejött Bernády Közművelődési Egylet meg szerette volna vásárolni, azonban erre nem volt lehetősége. Az izraeli örökösöknek is volt némi elképzelésük az épületet illetően, azonban hosszú évekig kellett várniuk, míg peres úton visszaszerezték. Az önkormányzat álláspontja szerint, bárki kezébe kerül az ingatlan, legalább a homlokzatát az eredeti terv szerint vissza kell állítania. A fürdőtelepen már van erre precedens, több villát lebontottak és az eredeti terv szerint építették újra. Szakemberek szerint a Bernády-villát is le kell bontani és újjáépíteni.
„Mi meg szeretnénk vásárolni, de nem hinném, hogy belefér a költségvetésbe. A szovátai Bernády Egylet meg túl kicsi ehhez, inkább a marosvásárhelyi, szintén Bernádyról elnevezett alapítványnak kellene lépnie” - vélekedett a Krónika megkeresésére Hegyi Mihály alpolgármester. Mint mondta, bár felszólították a tulajdonosokat, hogy legalább az állagmegóvásra törekedjenek, felhívásuk süket fülekre talált. „Még adót sem fizetnek az épületre” - mondta Hegyi, aki nem érti az örökösök magatartását.
A Marosvásárhelyen székelő Dr. Bernády György Közművelődési Egyesületet vezető Borbély László szerint a villát a szovátai önkormányzatnak kellene megmenteni. „Nekünk erre nincs pénzünk, úgy tudtam, a polgármesteri hivatal elő tudná teremteni az anyagiakat” - mondta lapunknak az elnök.
Bármennyire hihetetlen, igaz: amikor volt pénz a villa megvásárlására, az nem volt eladó, most, amikor a tulajdonos szabadulni szeretne tőle, hiányzik az anyagi fedezet. Tizenhét évvel ezelőtt a Bernády Egyletnek sikerült megszerezni az ingatlan megvásárlásához szükséges támogatást, azonban miután kiderült, hogy sem az önkormányzat, sem a fürdővállalat nem adhatja el az épületet, a szervezet kénytelen volt visszautalni az összeget az Illyés Közalapítványnak. „Nem kínálkozik hasonló alkalom - állapította meg szomorúan Mester Zoltán, az egylet elnöke. - Pedig nagyon fáj, hogy ilyen állapotba került az épület, és amint telnek a napok, egyre csak romlik”.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
Az összefogást, a közösség újjászületését is szimbolizálhatja a Budapesten előkerült, majd a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott kolozsborsai görögkatolikus harang – jelentette ki az átadási folyamatban résztvevő Vákár István.
Illegálisan csatlakozott a vízhálózatra a Szociáldemokrata Párt (PSD) medgyesi székháza – a törvénytelenségről a helyi sajtó szerint egy ellenőrzés nyomán hétfőn rántotta le a leplet a területi vízügyi igazgatóság.
Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Iván-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
Egynapos, kritikus állapotban lévő csecsemőt szállítottak kedd este Temesvárról Bukarestbe egy SMURD repülőgéppel – számolt be a News.ro hírügynökség.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.