2012. április 19., 16:252012. április 19., 16:25
Egy magyar polgármester választása Vajdahunyad városában nagy jelentőséggel bír a dél-erdélyi magyar szórványközösség életében – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Mint mondta, ezzel bebizonyíthatják, hogy habár közösségük demográfiai súlya a megyében helyenként csekély, olyan értékes egyéneket tudnak indítani a választásokon, akik elfogadott személyiségei és vezetői lesznek a közösségnek.
A megyei elnök elmondta: az RMDSZ megyei és városi szervezete felismerte, hogy Vajdahunyadon, ahol a magyar közösség demográfiai aránya nem éri el a tíz százalékot és az RMDSZ önálló jelöltje nem érheti el a megválasztásához szükséges szavazatszámot, egy olyan helyi politikai együttműködés támogatása mellett döntött, amely biztosíthatja annak lehetőségét, hogy Vajdahunyadnak magyar polgármestere legyen. Ezt a helyi kezdeményezést az RMDSZ vezetése is támogatja.
Winkler közölte: az RMDSZ indította erdélyi konzultáció megyei eredményei, valamint az USL által az elmúlt időszakban megrendelt helyi közvélemény-kutatások igazolták, hogy a vajdahunyadiak, nemzetiségtől függetlenül hasonló elvárásokat fogalmaznak meg egy polgármester-jelölttel szemben. A felmérések eredményei azt mutatják, hogy Bende Barna ortopéd-traumatológus, kórházigazgató egy széleskörű támogatás biztosítása esetén megnyerheti a vajdahunyadi polgármester-választást.
A sajtótájékoztatón Bende Barna független jelölt vázolta politikai programjának legfontosabb pontjait. Kifejtette: az általa hat éven át vezetett vajdahunyadi kórház a megye legkorszerűbb és legsikeresebb egészségügyi intézményévé vált, vezetői képességeit most ugyanakkora odaadással és a tisztség iránt érzett felelősséggel Vajdahunyad város szolgálatába kívánja állítani.
A független polgármester-jelölt bemutatkozásán jelen voltak az RMDSZ és az USL megyei vezetői: Mircea Ioan Moloț és Laurențiu Nistor az USL Hunyad megyei szervezetének társelnökei, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, valamint Tatiana Vasilescu a Konzervatív Párt vajdahunyadi városi szervezetének elnöke.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.