Móré Mihály Levente református lelkipásztor
Fotó: Móré-Zsigmond Mihály Levente/Facebook
Őrizetbe vette az ügyészség Móré Mihály Levente Szilágy megyei református lelkipásztort, egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatását. Mocsolya falu lelkészét jogosulatlan haszonszerzéssel gyanúsítja a nyomozó hatóság.
2020. október 17., 14:552020. október 17., 14:55
A Szilágy és Szatmár megye határán fekvő Szilágysámson községhez beosztott Mocsolya lelkészét pénteken vették őrizetbe az Adevărul napilap honlapján közölt cikk szerint. A vádhatóságot idézve a lap közölte, Móré Mihály az A.T. Kft. ügyvezetőjeként 2017 folyamán nyolc másik, az ő kezdeményezésére alapított kereskedelmi társasággal kötött tanácsadói szerződést. Ezek a cégek más-más természetes személyek nevén szerepeltek, de ugyancsak a lelkész működtette őket, és aláírás-mintával is rendelkezett a banki tranzakciók lebonyolítására.
Meggyőzte az alapító okiratokban szereplő cégtulajdonosokat, írják alá a vissza nem térítendő támogatásokról szóló megállapodásokat a Kis- és Középvállalkozások Pályázatait és Programjait Levezető Ügynökséggel a de minimis állami finanszírozás folyósítása érdekében. A nyomozó hatóság azt állítja, hogy ezt követően a lelkész hamis dokumentumokat mutatott fel a banknál és az állami ügynökségnél, továbbá a különböző gépek, berendezések átadásáról, működésbe helyezéséről szóló jegyzőkönyveket, holott a tulajdonképpeni cégtulajdonosok nem látták el kézjegyükkel ezeket az iratokat, nem is tudtak ezek kiállításáról, és valójában egyetlen berendezést sem vezettek be a gyártási folyamatba.
A gyanúsíttat feltételezett bűntárs, I. F. segítette, ő állította össze a dokumentáció egy részét; őt is őrizetbe vették. „A hamisított iratok felhasználásával a gyanúsítottak jogosulatlanul jutottak állami vagy az állam által garantált forrásokhoz összesen 1,6 millió lej értékben. Ennek az összegnek a jelentős részét egy magyarországi székhellyel rendelkező kereskedelmi társaság számlájára utalták” – idézte az Adevărul az ügyészség közleményét. Cikkünk publikálása idején a Szilágy megyei törvényszék még nem tette közzé a Móré és Florin Istrate letartóztatását célzó kérésre vonatkozó határozatát.
A Krónika értesülései szerint az alig több mint 600 lelkes Mocsolya lelkipásztora ellen fegyelmi eljárás van folyamatban a református egyházon belül, ám ezt csak akkor tudják lezárni, ha az igazságszolgáltatás kimondta a végső szót az ügyben. Addig az egyház vezetői nem kívánnak nyilatkozni a témában. A szilágysági kistérség, Tövishát gazdasági és kulturális kapcsolatainak kiépítését célzó, vidékfejlesztési szaktanácsadással foglalkozó Leader Tövishát Kistérséget is irányító Móré Mihály Levente már régóta a nyomozó hatóságok látószögébe került, idén júliusban házkutatást is folytattak nála.
Két évvel ezelőtt a szilágysomlyói bíróság jogerősen egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta – 232 esetben elkövetett – magánokirat-hamisításért, és két évre próbára bocsátotta. Akkor a Szilágy megyei munkaerő-elhelyező ügynökséget (AJOFM) károsította meg 56 494 lejjel, amit utólag megtérített. Az enyhe ítéletet Móré Mihály Levente annak köszönhette, hogy elismerte bűnösségét, és vádalkut kötött a zilahi bírósági ügyészséggel. Ezt a pert annak idején eredetileg a zilahi bíróságnak kellett volna letárgyalnia, ám mivel a lelkész felesége a megyeszékhelyi igazságszolgáltatási fórum bírája, a dossziét Szilágysomlyóra utalták. Amúgy a lelkipásztor a kolozsvári teológián kívül a lakitelki Mindszenti József Politikai Kollégiumon, valamint a budapesti Corvinus Egyetemen is diplomát szerzett.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
1 hozzászólás