Orbán-Băsescu találkozóra számítanak Tusnádfürdőn

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd, összefogás és együttműködés jelentőségét egyaránt hangsúlyozta a Tusnádfürdőn zajló 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délelőtti megnyitóján Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. A tábor főszervezői abban reménykednek, hogy az idén is lesz Orbán-Băsescu találkozó, Sándor Krisztina főszervező délelőtti bejelentése szerint Orbán Viktor biztosan jelen lesz az eseményen, Traian Băsescu államfő válaszára pedig még várniuk kell.

Hírösszefoglaló

2010. július 21., 11:582010. július 21., 11:58

„Valószínűleg sor kerül az elnöki-miniszterelnöki találkozóra, mindössze a bukaresti megerősítés kell még megérkezzen” - mondta Sándor Krisztina. Orbán Viktor és Traian Băsescu a múlt évi szabadegyetemen is találkozott. Ez volt az első alkalom, hogy funkcióban levő román államelnök ellátogat az eseményre. A rendezvény programja szerint Orbán Viktor szombaton mond beszédet, Tőkés László erdélyi EP-képviselő mellett.

A kedd este zenei rendezvénnyel nyitó táborban szerdán kezdődött az érdemi munka. A megnyitón Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina főszervező, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Albert Tibor tusnádfürdői polgármester, valamint Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő vett részt.

Deutsch Tamás megállapította: a párbeszéd, az összefogás és az együttműködés Bálványoson megfogalmazott eszméi hozzájárultak a Fidesz kétharmados választási győzelméhez. Mint mondta: a bálványosi folyamat, Tusványos nélkül nincs 1998-as választási siker. A párbeszéd, összefogás és elmélyülő közös cselekvés nélkül nincs 2010-es fantasztikus magyarországi választási győzelem. „Ennek a kétharmados győzelemnek azonban háromharmadot kell szolgálnia. Emellett pedig a négyharmadot is, a határokon átnyúló nemzeti együttműködés rendszerének a megalkotását.”  - mondta Deutsch.

Répás Zsuzsanna felolvasta Németh Zsoltnak a táborozókhoz intézett levelét, amelyben a külügyi államtitkár beszámolt az új kormány eddigi eredményeiről, emlékeztetve az állampolgársági törvényre és a nemzeti összetartozás napjának bevezetésére. Bíztatónak nevezte a román-magyar viszony alakulását.

Az első táborok szervezői nevében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke beszélt a hallgatósághoz, hangsúlyozva, hogy a Fidesz győzelmével Tusványos is átlépett a XXI. századba. Az idei tábort a párbeszéd helyszínének nevezte, és bejelentette, hogy itt ülésezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), valamint a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e