Orbán Viktor a döntésképtelensége miatt nem támogat egy magyar–román csúcsot

Orbán Viktor szerint  az úzvölgyi katonai temető ügyében az erdélyi magyaroknak kell dűlőre jutniuk a románokkal •  Fotó: Beliczay László

Orbán Viktor szerint az úzvölgyi katonai temető ügyében az erdélyi magyaroknak kell dűlőre jutniuk a románokkal

Fotó: Beliczay László

Azért nem időszerű egy magyar–román csúcstalálkozó létrejötte, mert a romániai politikai helyzet „kavargása miatt” ezen nem tudnánk döntéseket hozni – állapította meg Orbán Viktor a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadása után.

Krónika

2019. július 27., 15:252019. július 27., 15:25

2019. július 27., 15:472019. július 27., 15:47

A közönség soraiból érkezett kérdésekre válaszolva a miniszterelnök úgy értékelte: az elmúlt időszakban a román politikai vezetőkről személy szerint sokkal kedvezőbb impulzusokat kapott, mint azt korábban bármikor gondolta volna. Szavai szerint bár a román jogrendszer útvesztői kormánya számára kifürkészhetetlenek, és nem tudni, kit miért ítélnek el, amikor nehéz, konfliktusos magyar ügyről volt szó, és tárgyalni kellett, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke (a korrupcióért elítélt Liviu Dragnea – szerk. megj.) vele korrekten tárgyalt, és minden megállapodást betartott.

Hasonlóképpen vélekedett Orbán Viktor Viorica Dăncilă miniszterelnökről, akit szerinte sokan méltánytalanul és udvariatlanul emlegetnek lekezelően, ő ugyanis komoly politikusnak tartja, aki sokkal több jót is tudna cselekedni Románia érdekében, mint amire képes, ha lenne megfelelő hátországa. A miniszterelnök kitért Klaus Johannis államfőre is, előrebocsátva: egyáltalán nem ápol vele közeli barátságot, szerinte azonban ha a román elnök nem karakán és következetes, és nem áll ki az Európai Néppárt (EPP) döntése mellett, amely nemet mondott a szocialista Frans Timmermans csúcsjelöltségére, akkor nem lehetett volna megakadályozni, hogy „Soros György helytartója” üljön ma az Európai Bizottság elnöki székében.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„Nem feltétlenül a vezető személyek képességeivel és szándékaival van a gond, hanem azzal, hogy nem sikerül összerakni olyan működőképes politikai gépezetet, amely előkészítést, döntést, végrehajtást eredményezne. Azért nem tartom időszerűnek a román-magyar csúcstalálkozót, mert döntéseket nem tudunk hozni, és nem Magyarország, hanem a romániai politikai helyzet kavargása miatt” – jelentette ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn.

Szerinte meg kell várni, amíg a romániai választások nyomán kiderül, kinek milyen hatalma van, kivel miről lehet megállapodni, és ha ez megtörténik, akkor kinek mihez van hatalma ezeket betartani.

A miniszterelnök közölte, amíg ez a helyzet nem jön létre, a román–magyar találkozók sokkal inkább protokolláris, jó szándék jellegűek lesznek, nem pedig a magyar nemzet építését, a román nemzet érdekeit is szolgáló, kölcsönös előnyökön nyugvó megállapodások.

Megkérdezték Orbán Viktort, kiterjeszti-e a kormánya családvédelmi akcióterve támogatási formáit a határon túlra is. A miniszterelnök elmondta, mivel a nemzetegyesítés után a nemzetépítés korszakában járunk, a kérdés indokolt, hiszen ha egyetlen nemzet a magyar, akkor a jót meg kell próbálni az egyetemes nemzet számára elérhetővé tenni. Szerinte azonban csak akkor lehet kiterjeszteni valamit a határon túlra, ha megvan az ahhoz szükséges anyaországbeli politikai és gazdasági támogatás. „Ha eltévesztem a ritmust, ha olyasmivel próbálkozunk, aminek nincsenek meg az anyagi vagy az otthoni politikai előfeltételei, az pont a visszájára sül el. Ma még nincsenek meg sem a politikai, sem a gazdasági feltételei annak, hogy minden olyan családvédelmi intézkedést, amely a rossz demográfiai trendek otthoni megfordítását célozza, be tudjuk vezetni a határon túl. Egész egyszerűen még nem tartunk itt” – fejtette ki Tusványoson Orbán Viktor.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Hozzátette, kormánya rengeteg dolgot tesz, ami a nemzetépítés apró munkájához tartozik, a Kárpát-medencében ezer óvodát épít és újít fel, de ebben a pillanatban az ellenkező hatást váltaná ki, ha általánossá tennék az anyaországi családvédelmi rendszert. Előrebocsátotta azonban: eljöhet, és a választások eredményétől függően el is jön az a pillanat, amikor erre képes lesz az anyaország, és meglesz ennek a politikai és gazdasági előfeltétele.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a magyarországi beruházások erdélyi megjelenéséhez hasonlóan legalább ilyen fontosnak tartja azt is, hogy erdélyi befektetések áramoljanak Magyarországra. Elmondta azt is, a Marosvásárhely–Budapest repülőjárat napi szintű bővítésének megvalósításán túl kormánya dolgozik a Kolozsvár–Budapest légi járat megteremtésén is, és jó remény van arra, hogy ősztől minden nap közlekedő járat jön létre a kincses város és a magyar főváros között.

Az úzvölgyi katonai temetővel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, nem tud politikai kategóriában beszélni arról, ami a sírkert körül történt. Szerinte ugyanis a végtisztesség meggyalázása a legmélyebb elemi emberi érzések megsértésének számít, amiről nem lehet politikai terminusokban beszélni. „Nem értem, hogyan jut az embereknek eszébe az, hogy akármilyen politikai vagy múltbéli vitát a végtisztesség megadásának parancsolatát megszegve, kegyeletsértő módon próbálják lefolytatni. Ez nekünk felfoghatatlan, úgyhogy a megoldás sem politikai természetű” – szögezte le a miniszterelnök. Hozzátette: az erdélyi magyaroknak el kell jutniuk a románokkal odáig, hogy higgadtan végigbeszéljék az úzvölgyi kérdést. „Ebben a politika feletti morális dimenzióban kellene egymással találkoznunk, és ott olyan megoldást találnunk, ami az erdélyi magyarságnak elfogadható. Ez nem lehetetlen, amint ez megvan, a magyar kormány teljes tekintélyével felsorakozik a közös erdélyi megoldás mögött” – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Orbán Viktort a hallgatóság arról is faggatta, miért nem használja a befolyását arra, hogy rendezettebb összeműködés legyen az erdélyi pártok között. Megjegyezte: ebbe már ott beletörne a bicskája, ha Tőkés László EMNT-elnöknél próbálkozik. Hozzátette, még miniszterelnökként sincs közvetlen kikényszerítő hatalma, hogy „rendet tegyen”, közös cselekvésre pedig békeidőben nem lehet erőből rávenni az embereket. „Vannak eszközeim, meggyőzési módszereim, megfontolásra érdemes érveim, de közvetlen kikényszerítő hatalmam nincs, ezért ne várják a derék erdélyi, székely testvérek, hogy Budapestről én vagy a megbízottaim rendet tesznek, és összerendezik az itt működő politikai szereplőket. Ez nem fog megtörténni, ezt önöknek kell kiizzadni és kiharcolni” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: egy dolgot tudhatnak az erdélyi magyarok: Budapest várja és segíti a közös akarat kialakulását, és ha az megvan, akkor mindig ott lesz mögötte.

Egy kérdező azt firtatta, miért geokódolják még mindig az M4 Sport csatornát, holott számtalan ígéret elhangzott már ennek a megoldására.

„Mert Semjén Zsolt nem oldja meg” – érkezett a hallgatóság körében nagy derültséget kiváltó miniszterelnöki válasz.

Az első sorban helyzet foglaló nemzetpolitikai helyettesére utalva Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a kérdés a tavalyi Tusványoson is felmerült, ő nyilvánosan „rátestálta” Semjén Zsoltra a feladatot, „és itt ülünk”. „Arra kérem Zsoltot, ha segítségre van szüksége, szóljon, hogy a kérdést megoldhassuk” – jelentette ki félig viccesen, félig komolyan a miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak