Nyugdíjszámítás – kettős mércével

Noha Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter hivatala elfoglalásakor ígéretet tett a nyugdíjak kiegyenlítésére, a folyamat máig nem rendezte a mezőgazdasági nyugdíjasok helyzetét. Erre egy magyarfenesi olvasónk, Gábor Ilona hívta fel a figyelmünket.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. március 08., 00:002007. március 08., 00:00

„Én sem dolgoztam kevesebbet,mégis feleanynyit kapok, mint az egykori kollektivistatársaim” – jelenti ki az asszony. Míg előveszi abizonyító iratokat, hosszasan szabadkozik: nem azokkalvan gondja, akik kétszáz lej fölöttinyugdíjat kapnak a termelőszövetkezetben ledolgozottévek után, hanem a nyugdíjpénztárral,mely így állapította meg a járandóságot.Megjegyzi, hiába kilincselt megannyi hivatalban, mégcsak azt sem sikerült elérnie, hogy érdemi választkapjon kérdéseire.
Gábor Ilona esete egyébkéntazért számít sajátosnak, mert az asszonyazután is fizette a nyugdíjjárulékot,miután az 1989-es változások elsodorták amezőgazdasági termelőszövetkezetet. „Azt mondták,fontos, hogy fizessünk, különben rosszul járunk.Most úgy látom, azzal jártunk rosszul, hogyfizettünk” – panaszolja az asszony, miközbennejlontasakból csomagolja elő a gondosan összetűzöttbefizetési bizonylatokat. Kiderül, a Kolozs megyeitelepülésen hárman vannak hasonlóhelyzetben. Egyikük 25 ledolgozott év után 96lejes, másikuk 31 ledolgozott év után 117 lejesnyugdíjat kap, Gábor Ilona utolsónyugdíjszelvényén 123 lej szerepel szintén31 éves munkaviszony után. Más„kollektívnyugdíjasok” nyugdíjszelvényeiis előkerülnek. Azokon 27 éves munkaviszony és200 lej fölötti összeg szerepel. „Egyikünkneksem volt magasabb beosztása, ugyanazt a munkát végeztükmindannyian” – tette hozzá az asszony.
A Kolozs megyei nyugdíjpénztárelőcsarnokában nyugdíjasok százai állnaksorba az ablakoknál. Egymásnak panaszkodnak. GeorgetaSomeºfãlean szóvivő nem lepődik meg a nyugdíjazásihatározatok másolatával is alátámasztottmagyarfenesi eseten. Amikor a nyugdíjak kiegyenlítésére,az igazságtalanságok kiküszöbölésérevonatkozó miniszteri kijelentést említjük,megjegyzi, csak az állami nyugdíjak kiegyenlítésetörtént meg. A mezőgazdasági munkásoknálnem ritka a hasonló panasz. Mint elmagyarázza, apanaszosok 2001 után mentek nyugdíjba, járandóságukata jelenleg is érvényes 2000/19-es nyugdíjtörvényalapján számították ki. A 200 lej fölöttiszövetkezeti nyugdíjat azok kapják, akiketkorábban, az 1992/80-as törvény szerintnyugdíjazták. Az ő járandóságukatugyanis a 2003/67-es sürgősségi kormányrendeletalapján megduplázták. Minderre anyugdíjszelvények színe alapján iskövetkeztetni lehet. Míg a panaszosoknak rózsaszínszelvényt kézbesít a postás, amegduplázott nyugdíjak szelvénye narancssárgaszínű. A szóvivő elismerte, okkal érezhetik apanaszosok, hogy megkárosították őket, de amíga jelenlegi nyugdíjtörvény hatályos, nincsmód a járandóságuk kiigazítására.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során