2010. június 21., 08:382010. június 21., 08:38
Eddig a városháza 14 alkalmazottja kérte az előrehozott nyugdíjazást, a városi kertészet és az önkormányzat lakásgazdálkodási irodájának több alkalmazottja is távozni készül. Utóbbi iroda hat munkatársa közül négyen vonulnak nyugdíjba.
Számításaik szerint ugyanannyi pénzt visz majd haza a postás, mint a 25 százalékkal csökkentett bér, és legalább nem kell mindennap bejárniuk dolgozni. A bércsökkentés a fiatalokat is elijesztette, mondta a polgármester. Antal Árpád azt állítja, az elmúlt időszakban a legtehetségesebb munkatársait veszítette el, a magánszférában találtak jobban fizető állást. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal alkalmazottai 650 és 900 lejes nettó fizetést kapnak, ennek vonják le az egynegyedét.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.