Nyáron is vonzó síparadicsom épülhet a Szemenik-hegységben, ahol az ország leghosszabb sípályája húzódik
Fotó: Facebook/Ioan Popa
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet néhány éve már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a mintegy 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően. A bukaresti kormány már jóváhagyta a költségvetés mintegy kétharmadát lefedő finanszírozást, a Krassó-Szörény Megyei Tanács pedig most kölcsön formájában biztosítja a fennmaradó részt a síparadicsom megvalósítására. Hogy télen és nyáron is naponta turisták ezreit szolgálja ki a megye és a teljes Bánsági-hegyvidék legnagyobb közberuházása.
2025. július 29., 19:132025. július 29., 19:13
A Krassó-Szörény Megyei Tanács hétfői ülésén 60 millió lejes (12 millió eurós) hitelgaranciát hagyott jóvá a Schilift állami tulajdonú vállalat számára, amelyet a Szemenik üdülőtelep fejlesztésére irányuló projekt megvalósításáért felel. Az önkormányzat ugyanakkor 150 ezer lejjel megemelte a társaság alaptőkéjét. Ezt a többi partnernek is meg kell tennie: a ferencvalvi és a resicabányai helyi tanácsnak is.
Silviu Hurduzeu, a megyei tanács elnöke hétfőn közölte, a csaknem 60 millió lejes hitel odaítélésére azért volt szükség, mert a központi költségvetésből korábban 137 millió lejes (27,5 millió eurós) támogatást kaptak, a fennmaradó részt – a projekt megvalósítására szánt pénz mintegy 30 százalékát – a megyei és a helyi önkormányzatoknak kellett biztosítaniuk valamilyen formában.
A Szociáldemokrata Párt megyei elnöke még első tanácselnöki mandátuma (2016-2020) idején kezdeményezte a Szemenik-hegységben található üdülő- és síterep kiépítését, megfeleltetését a síelés szerelmeseinek a 21. századi elvárások szerint. Lobbizása tavaly decemberben ért be, amikor Radu Oprea akkori gazdasági miniszter és Ioan Popa resicabányai polgármester aláírta a több mint 137 millió lejes kormánytámogatásról szóló szerződést.
– hangoztatta akkor Silviu Hurduzeu. Egyébként a helyszíntől mintegy 40 kilométerre fekvő Resicabányának azért van köze a nagyberuházáshoz, mert a mintegy 23 hektáros terület kissé furcsa módon a megyeszékhelyé: a Romsilva erdészeti vállalat területcserék nyomán adta át a tulajdonjogot Resica önkormányzatának.
Természetesen azzal a céllal, hogy nagyszabású turizmusfejlesztést valósítsanak meg az üdülőtelep környékén, a szükséges kiegészítő infrastrukturális közberuházásokat pedig egy „tehetősebb” gazda valósítsa meg a nem túl vagyonos bánsági régióban. Ferencfalva (Văliug) község pedig annak okán érintett, hogy a Szemenik-hegység lábánál fekszik, a leghosszabb sípálya alsó vége ott található.
megelőzve a 4,6 kilométeres brassópojánait (összefüggő sípályarendszerek vannak ennél hosszabbak is, de különálló pályaként ezeket tekintik a leghosszabbaknak). A kiindulópont 1400 méter tengerszint feletti magasságban található.
Bár a Szemenik üdülőtelepen régóta síelnek, sokáig „vad” körülmények között tették ezt. A resicabányai önkormányzat azonban – miután a tulajdonába került a terület – rendezte a terepet, több megfelelő szélességű (30 méter) sípályát is kialakított, amelyeket 2022 januárjában adtak át a téli sportok szerelmeseinek. Mára több felvonó, éjszakai világítás is működik az összesen öt sípályát felvonultató komplexumban. A lesiklókat Ferencfalváról buszokkal szállítják vissza az üdülőtelepre. De ez a tervek szerint már nem sokáig lesz így – hála a további nagyberuházásoknak.
Ugyanakkor tovább rendeznék, nyugati síelési körülményeket biztosítanának az összesen mintegy 9 kilométert kitevő sípályákon, amelyeket hóágyúkkal is ellátnának. De az ötletgazdák nemcsak a téli sportok kedvelőire gondolnak: nyáron is turistacsalogató látványossággá tennék a Crivaia néven is ismert, a Gózna-víztározó (Ferencfalvi-tó) mentén található üdülőtelepet.
Ioan Popa resicai polgármester korábban közölte, legalább egy kilométer hosszú tiroli csúszópályát is építenének, mely elmondása szerint Kelet-Európa leghosszabb hasonló jellegű pályája lesz. De kalandpark, hullámvasút/bobpálya, erdei kerékpárutak, terepkerékpár-versenyekre alkalmas downhillpálya is épül a tervek szerint, a biciklisek is használhatnák majd a kabinos sífelvonót. Amelynek alsó állomása mellett többemeletes parkolóházat is létesítenének.
Amely arra számít, hogy a magánszféra is masszívan fektet majd vendéglátóipari beruházásokba, szállodák, vendéglők és egyéb kiegészítő szolgáltatások megvalósításába a környéken.
Az ötletgazdák továbbra is optimistán tekintenek a nagyberuházás megvalósítására, még a jelenlegi megszorítások közepette is – ugyanakkor érezni az aggodalmakat, hiszen
A Szemenik-hegység a Bánsági-hegyvidék része, mely részben a Temes és Néra völgye, részben a Berzava és Karas völgyei közt terül el. Legmagasabb csúcsa az 1447 méter magasságú Gózna (Piatra Goznei).
Ferencfalvát 1793-ban alapította Franz Loidl resicai erdőmester mintegy száz felső-ausztriai és stájerországi, német anyanyelvű római katolikus családdal. A fakitermelés mellett az 1800-as évek végén már a vendéglátás is komoly bevételt jelentett a lakóknak. Miközben 1900-ban 2481 lakosából 1301 volt román, 1054 német, 73 cseh és 47 magyar anyanyelvű, a legutóbbi, 2021-es népszámláláson a 643 lakosból 526-an vallották magukat románnak, 32-en németnek, 4-en ukránnak és 3-an magyarnak.
Bár tavaly őszre ígérték az átadást, még neki sem fogtak a brassópojánai nyári bobpálya megépítésének. Sőt újra kell tervezni a téli-nyári szánkó projektjét, ugyanis számos probléma felmerült.
Romániának több mint kétszáz engedélyezett, különböző nehézségi fokozatú sípályája van – közölte szombaton a turisztikai minisztérium.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
szóljon hozzá!