Jakubinyi György érsek idén ősszel kérte a nyugdíjazását
Fotó: Veres Nándor
Bár eredetileg úgy volt, hogy már november közepére kiderül, ki lesz Jakubinyi György utódja a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseki székében, a Szentszék máig nem nevezte meg az új főpásztort, és azt sem lehet tudni, hogy erre mikor kerülhet sor.
2019. november 29., 11:482019. november 29., 11:48
2019. november 29., 15:432019. november 29., 15:43
Mint Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök pénteken a Krónika megkeresésére elmondta, miután Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök is kérte nyugdíjazását, szeptember végén a bukaresti nunciatúra arról tájékoztatta őket, hogy amikor november közepén Tamás József betölti a 75. életévét, tehát eléri az egyházi nyugdíjkorhatárt, elfogadják mindkettőjük nyugdíjazási kérelmét, és megnevezik az új érseket. Potyó Ferenc elmondása szerint
„Lehet karácsonyra, lehet utána” – válaszolta a pápai prelátus kérdésünkre, hogy mikor derülhet ki az új érsek kiléte, szerinte ehhez „profétai képességre” lenne szükség, hiszen még az is belső titoknak számít, hogy a Szentszék milyen kritériumok alapján választja ki az új főpásztort, vagy hogyan zajlik az információszerzés. Annyi biztos, hogy egyelőre nincs a láthatáron a kinevezés, mivel a Szentszék pár nappal előbb be szokta jelenteni, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az információt a Vatikán hivatalos oldalán.
Addig pedig – Potyó Ferenc szavaival – az élet megy tovább, és amíg formailag fel nem mentik a felelősség alól, Jakubinyi György ellátja az érseki feladatokat.
Amint arról korábban beszámoltunk,
A Krónika értesülései szerint Böcskei László nagyváradi megyés püspök, Schönberger Jenő szatmári püspök, Kovács Gergely okleveles posztulátor, Szénégető István-Barnabás plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője, illetve Kerekes László szentszéki tanácsos is szóba jött, mint Jakubinyi György lehetséges utódja.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
szóljon hozzá!