Nincs többé ingyengyógyszer - lejárt a háziorvosok szerződése az egészségügyi pénztárral

„Mától az ország egyetlen egészségügyi intézményének sem áll jogában törvényes keretek között ártámogatott beutalókat, recepteket kiállítani” – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke.

Végh Balázs

Nagy Orsolya

Forró Gyöngyvér

2010. április 01., 08:132010. április 01., 08:13

Április elsején jár le ugyanis a háziorvosoknak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (CNAS) megkötött szerződése, az új keretszerződés pedig még nem jelent meg. A csíkszeredai orvos fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kialakult helyzetért nem az orvosok a felelősek, hiszen a két szervezet közötti szerződés módosítására kizárólag törvényrendelet alapján kerülhet sor.

„Mi is áldozatává váltunk ennek a felelőtlenségnek, minősíthetetlen helyzetnek, ugyanúgy, mint a lakosság és a páciensek” – szögezte le a háziorvos. Hozzátette: valamennyiüket becsapták, és feltehetőleg csapdába csalták, hiszen ha az érvényes szerződés hiányában állítanak ki ártámogatott papírokat, törvénytelenségre adják a fejüket. „Nem kérhetik tőlünk, hogy illegálisan végezzük a munkánkat” – hangsúlyozta Soós, aki szerint április elsejétől csupán teljes árat elkérve vizsgálhatják meg a most már előzetesen feliratkozott pácienseket, ugyanis a különbözetet, amelyet eddig az egészségbiztosítási pénztár fedezett, az orvosokkal fogják kifizettetni.

„Feltételezésünk szerint meg is zsarolhatnak, hiszen akár egy utólagos, egyáltalán nem kedvező szerződést is elénk tehetnek, amelyet ha nem írunk alá, behajtják tőlünk a különbözetet, ha pedig aláírjuk, saját kedvezőtlen helyzetünket írjuk alá” – magyarázta. Soós Szabó arról is beszámolt, hogy tegnap délután telefonon sikerült felvennie a kapcsolatot az egészségbiztosítási pénztár Hargita megyei vezetőjével, aki azonban mindössze annyit közölt, hogy nem történt előrelépés a szerződés ügyében, és mivel kormányrendeletre van szükség a módosításhoz, nem is tehetnek semmit. „Nem találok szavakat erre a minősíthetetlen felelőtlenségre, amelyet nem elsősorban velünk, hanem a lakossággal szemben követnek el” – mondta feldúltan a doktornő.

Közölte, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének tagjai úgy döntöttek, saját felelősségre és költségre folytatják a konzultációkat néhány napig. „Hosszú távon azonban nem tudjuk felvállalni ezt a súlyos törvénytelenséget” – szögezte le. Elmondása szerint az április elseje után kiállított receptek árkülönbségét bűnügyi eljárás keretében igényelheti vissza az orvosoktól az egészségbiztosítási pénztár. A kérdésre, hogy mi történik azokkal a páciensekkel, akik egyébként fizetnek egészségügyi biztosítást, de ki kell fizetniük a konzultációkat, illetve a gyógyszertári számlákat, Soós Szabó Klára elmondta, feltételezése szerint össze kell majd gyűjteniük a költségeikre kiállított számlákat, amelyek árát utólag igényelhetik vissza a pénztártól.

A háziorvos ugyanakkor emlékeztetett, a korábbi években is volt már példa hasonló bizonytalanságra, ám valamennyi alkalommal 2-3 nappal a szerződés lejárta előtt értesítették a háziorvosokat és a különböző egészségügyi szervezeteket a kialakult helyzetről, majd a módosításról, amelyet időben kidolgoztak. Soós Szabó szerint csupán egyetlen mondatra, egyetlen dátummódosításra lett volna szükség, és nem lennének gondok.

Elcsábítják az orvosokat?

„Ezek után ne csodálkozzanak, ha orvos nélkül marad az ország” – közölte. Mint tájékoztatott, több Hargita megyei orvos telefonszámát is megszerezték a különböző külföldi kórházak vezetői, akik üzeneteket küldtek nekik, amelyekben külföldre hívták őket dolgozni sokkal jobb körülmények között és sokkal több pénzért.

Más is ír fel

„Az éves szerződésünk valójában december 31-én lejárt, azóta minden hónapban újabb kiegészítő okiratot tettek hozzá” – magyarázta a Krónikának Kóródi László nagyváradi háziorvos is. azonban leszögezte, a keretszerződés aláírásáig is ugyanúgy ír majd fel ártámogatott gyógyszereket a betegeinek, mint az elmúlt hónapban, biztos ugyanis abban, hogy éppúgy, mint az eddigi esztendőkben, idén is előbb-utóbb megérkezik a friss szerződés.

Nincs egyetértés

Gyerkes Mária nagykárolyi gyerekorvos úgy nyilatkozott, az újabb egyezményt többek között azért nem sikerült még megkötniük, mert az orvosok számára előnytelen feltételeket szabott a biztosító. „Abban reménykedünk, minél hamarabb egyeszséget sikerül kötniük az országos szervezeteknek, és zavartalanul folytathatjuk munkánkat az eddig megszokott ütemben. A köztes időben azonban sajnos csak teljes árú receptre tudjuk felírni a gyógyszereket.

Hiába adnánk ki kedvezményes vényeket, a gyógyszertárak nem fogadják el azokat, mivel az állami egészségbiztosítási pénztár nem fizeti ki nekik a különbözetet” – részletezte a háziorvos, aki szerint a huzavonával a betegek veszítenek a legtöbbet, mivel egyáltalán nem kapnak ártámogatott gyógyszereket. „A gyerekek számára különösen nagy gondot jelent majd, ha a holnaptól nem részesülnek kedvezményben. Eddig a legszükségesebb gyógyszerekhez ingyen juthattak hozzá, most pedig komoly összegekbe kerülnek az antibiotikumok és lázcsillapítók” – fogalmazott.

Láng László, a Szatmár Megyei Háziorvosok Szövetségének alelnöke is arra emlékeztetett, hogy nem ez az első év, amikor hasonló helyzet alakulhatott ki. „Annak ellenére, hogy a törvénytervezetet már megszövegezték, sem januárra, sem április elsejére nem sikerült hatályba helyezni. Azt gondolom, ez már nem is oldható meg, csak április közepére. A tavaly is 10–15 napot csúszott a szerződés aláírása, idén sem lesz ez másképp” – nyilatkozta a Krónikának Láng.

Az orvos szerint, ha hatályba is lép a szabályozás, legalább egy hét kell, amíg a megyékben dolgozó több száz, esetleg ezer orvos, rendelő, gyógyszertár és kórház aláírja az együttműködést. „A köztes időszakban, mint más években, az orvosok hallgatólagosan kiállítják a recepteket, és a patikák kiadják az ártámogatott gyógyszereket, a biztosító aztán visszamenőleg átutalja a különbözetet. Senki sem engedheti meg, hogy egy adminisztrációs hiba miatt összeomoljon az egészségügyi rendszer” – szögezte le.

A CNAS ígér

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sajtóosztályán nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy a családorvosok a késedelmi időben milyen szabályok alapján írhatnak fel ártámogatott gyógyszereket. Annyit sikerült megtudnunk, hogy az idei keretszerződés valóban nem jelent még meg a Hivatalos Közlönyben, de valószínű, hogy egy-két napon belül, akár már ma erre is sor kerül.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány