2012. február 06., 08:212012. február 06., 08:21
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a népszámlálás ideiglenes eredményeivel kapcsolatosan a Krónikának kijelentette, ilyen nagyszámú csökkenésre nem számítottak, a számok mindenkit megleptek. Ennek ellenére úgy véli, többet fognak tudni mondani a végleges adatok birtokában, ezért egyelőre nem szeretne spekulációkba bonyolódni. „Mindannyiunkat meglepett a csökkenés, bár én úgy érzem, hogy vannak olyan települések, olyan régiók, ahol sok hiba csúszott be. Nagyon sok helyen nem jelenik meg a nemzetiség, több ezer ember esetében. Amikor megkapjuk az anyanyelvre vonatkozó adatokat, okosabbak leszünk. Lévén ezek mind ideiglenes számok, elképzelhető még némi növekedés” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Kelemen szerint Románia a demográfiai csökkenés szempontjából ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint a térség más országai. Mint mondta, ez annak ellenére valós jelenség, hogy az utóbbi években észlelhető volt valamiféle stabilizálódás. Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, meglátása szerint a nagy elvándorlási hullám a forradalom utáni első 15 évben megtörtént, az utóbbi években enyhülés volt tapasztalható ezen a téren. „Nagyon fontos politikai szempontból, hogy az arányainkat megőriztük, én úgy látom, hogy ez a 6,5 százalék Románián belül, illetve az 1 millió 300 ezres szám továbbra is egy életképes közösséget feltételez, jelent” – szögezte le.
Bizalmatlan eközben a közzétett számadatokkal szemben Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke, hiszen – mint mondja – a romániai népszámlálás körül akkora volt a káosz, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a most ismert adatok megfelelnek a valóságnak. „Ugyanakkor akár manipuláltak a számok, akár nem, a jövőben minden kutató kénytelen lesz ezekkel dolgozni, ellenőrzésre ugyanis nincs lehetőség, ám a népesség változásának trendjei még így is világosak: a fogyás mértéke több mint aggasztó. Persze a többségi nemzet esetében is megfigyelhető a csökkenés, de a drasztikus fogyás az erdélyi magyarság esetében egész régiókat sodor végveszélybe” – fogalmazott lapunk kérdésére a politikus, aki szerint a jelenség fő oka az asszimiláció, amely az interetnikus környezetekben igencsak felgyorsult az utóbbi időben.
A Bánságban és Dél-Erdélyben legalábbis biztosan ez az elsődleges ok – vallja Toró. „Alaposan végig kell gondolnunk, hogyan tudunk segíteni, ellenkező esetben a nemzethatár hamarosan beljebb költözik, területe zsugorodik, nemcsak földrajzi, hanem szellemi értelemben is” – fogalmazott a megbízott pártelnök. Úgy látja, az erdélyi magyar közéleti szereplőknek egységes stratégiát kellene kidolgozniuk, amelyben a szórványvidékek támogatására minden eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani. „Ez az ügy megérne egy fegyverletételt” – véli. Hozzátette: természetesen a „magyar” megyékre is ráfér a támogatás, de ha a nemzethatár átköltözését szeretnénk megállítani, az asszimiláció által leginkább sújtott peremvidékekre kellene az erőforrások jó részét összpontosítani.
Brutálisnak nevezte a magyarság népességfogyásának mértékét Demeter Szilárd, Tőkés László központi irodájának vezetője. Felidézte: a népszámlálási adatokból kitűnik, hogy az elmúlt húsz év alatt mintegy 400 ezerrel csökkent az erdélyi magyar közösség lélekszáma, és meglátása szerint a hagyományosan magyarok által nagy számban lakott megyékben is hatalmas a fogyás – Maros megyében például húsz év alatt 41-ről 25 százalékra esett a magyar lakosság számaránya. A szórványmegyék, vagyis Dél-Erdély és Máramaros tulajdonképpen „bedőltek”.
Mindehhez hozzáadódik, hogy kutatások szerint az erdélyi magyarok mintegy 80 százaléka véli úgy, hogy az országban rosszul mennek a dolgok, a közösség fele pedig nem Erdélyben képzeli el gyermekei, unokái jövőjét. Az okok között Demeter Szilárd elsősorban azt látja szembetűnőnek, hogy hiányzik az az élhető jövőkép, amelyet a politikum, a civil és az akadémiai szféra, illetve az erdélyi magyar közszereplőknek közösen kellene megteremteniük.
„Civilként is rengeteg mindent tehetünk” – jelentette ki, szerinte ugyanis az egyik fő gond, hogy a felelősséget hajlamosak vagyunk áttolni az érdekképviseletre, a megoldásokat pedig Bukarestből várni. Arra volna szükség, hogy a társadalmi kohéziót újrateremtsük. Az önkormányzatok részéről jó lépés volna a regionális gazdaságpolitikák bevezetése – közbeszerzéseknél például a helyieket előnyben részesíthetnék –, a kaláka hagyományának felelevenítése, illetve alternatív támogatáspolitikák kidolgozása.
„Attól tartok, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ami a fogyási folyamat megállítását vagy esetleges visszafordítását illeti” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Mint kifejtette, a mostani, illetve a 2002-es, az 1992-es és az 1977-es cenzusok adataira alapozott számításai szerint az elmúlt évtizedekben mintegy félmillió fővel lett szegényebb az erdélyi magyar közösség, ami az 1977-es lélekszám 35 százalékát teszi ki. Ez a veszteség óriási, és a politikus szerint, ha nem lassul a folyamat, a romániai magyarság száma egy olyan kritikus érték alá esik, ahonnan már nincs visszaút.
„Vagy sikerül egy katarzisszerű eseménnyel kapaszkodót nyújtani a közösségnek, vagy a mostani válság még jobban elmélyül” – véli Szász Jenő, aki elsősorban az autonómiák kivívását – a Székelyföldön a területi, másutt pedig a kulturális, illetve személyi elvű önrendelkezést – tekinti ilyen katarzisnak. Az MPP-elnök ugyanakkor kijelentette: szerinte az erdélyi magyar közösséget a kommunizmus kollektivizálási politikájának, illetve az 1990 utáni korszakban tapasztalható elvándorlásnak betudhatóan nagyobb veszteségek érték, mint a világháborúkban. Megoldásként az önmagunkkal való szembenézést javasolja, illetve a keresztény és közösségi értékekhez való visszatérést – mint mondja ugyanis, reményt csak a Szentlélek munkája jelenthet, vagyis az, ha az ego után végre visszafordulunk Isten, a szomszéd, a társ és a közösség felé – véli a politikus.
Jelentős mértékben módosulhat a Romániának járó európai uniós támogatások összege, az ország EU-n belüli súlya és akár a román törvényhozás összetétele is a tavalyi népszámlálás most nyilvánosságra került előzetes adatai nyomán. A 2,6 millió fős csökkenés nyomán jelentős uniós péntektől eshet el az ország, ezek aránya még nem ismert. Öröm ugyanakkor az ürömben, hogy 2020-ig még a 2002-es népszámlálás adatai alapján kiszámított összegre számíthat, a csökkenés csak azt követően kezdődő költségvetési időszaktól érvényes. Románia jelenleg – népessége nyomán – 14 szavazattal rendelkezik az EU Tanácsában (Németország és Franciaország szavazatszáma 29, a spanyoloké és a lengyeleké 27). Ez a rendszer 2014-től módosul a Lisszaboni szerződés alapján – amelynek értelmében akkortól már nem teljes konszenzus, hanem 55 százalékos minősített többség szükséges majd az Uniót érintő fontos döntések meghozatalához –, de a 2017-ig tartó átmeneti időszakban még nem lesz jelentős módosulás. Ekkortól azonban ismét átszámolják a szavazati arányokat, és Románia esetében már a 2011-es népszámlálás adatait veszik figyelembe, ami várhatóan az országnak járó szavazatszámok csökkenését vonja majd maga után. Csökken az európai parlamenti képviselők száma is, a jelenlegi 35 helyett várhatóan 31-32 honatyát küldhet Románia az uniós törvényhozásba. De a több mint két és félmillió fős csökkenés nem csupán az uniós parlamentet érinti. Mivel a hatályos szabályozás szerint a román törvényhozásban egy képviselő 70 ezer, egy szenátor pedig 160 ezer polgárt képvisel, az eredmények nyomán itt is csökkentésre lenne szükség. Jelenleg 332 képviselő, illetve 137 szenátor ül a bukaresti törvényhozásban, ugyanakkor – ha fenntartjuk a jelenlegi képviseleti elvet – akkor a Ziare.com számításai szerint a képviselők létszámának 272, a szenátoroké pedig 119 főre kellene csökkennie. Robereta Anastase, a képviselőház elnöke ugyanakkor még csütörtökön úgy nyilatkozott: a Demokrata-Liberális Párt továbbra is 300 fős, egykamarás parlamentet szeretne, ezért ennek fényében kíván a választókerületek átrajzolásáról tárgyalni. |
„A Székelyföldön és a Partium északi részén viszonylag kedvezőek magyar szempontból a 2011-es romániai népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai, Közép- és Dél-Erdélyben ugyanakkor kedvezőtlenek” – fejtette ki az MTI megkeresésére Kapitány Balázs, a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. Mint részletezte, összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokat a 2011-es eredményekkel, Hargita és Kovászna megyében a magyarok számaránya stabil, miközben a románok száma jelentősen csökkent, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma enyhén nőtt. Az Észak-Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy megyékről is elmondható, hogy „nincs gond” a romániai magyarság szempontjából. Összességében a magyarság aránya minimálisan csökkent ebben a régióban, miközben a románságé jelentős csökkenést mutat, a cigányoké pedig jelentősen nőtt. A székelyföldi megyékben a cigányok többsége nemcsak magyar anyanyelvűnek, hanem magyar nemzetiségűnek is vallotta magát, míg az Észak-Partiumban a magyar nyelvű cigányság nagyrészt magyar anyanyelvűnek, de cigány nemzetiségűnek tartja magát – tette hozzá a demográfus, emlékeztetve arra, hogy ebben a két régióban él az erdélyi magyarok nagyjából fele. Egészen más képet mutat Közép- és Dél-Erdély, ahol kedvezőtlenek vagy nagyon kedvezőtlenek az adatok. Közép-Erdélyben, Maros, Kolozs és Fehér megye többségében románok lakta városaiban, településein általában gyors az asszimiláció. Ez tapasztalható Kolozsváron is, annak ellenére, hogy a város magyar kulturális és oktatási központnak számít. Dél-Erdélyben még rosszabb a helyzet. Ott a városokban a két népszámlálás között eltelt kilenc év alatt jelentős mértékben, 30-35 százalékkal is csökkent a magyarok száma. Kapitány Balázs felhívta a figyelmet arra: egész Dél-Erdélyre jellemző, hogy magyar szempontból „nincs utánpótlás” a vegyes, magyar–román házasságok nagy aránya miatt. Emellett az elvándorlás is jelentős ebből a régióból. |
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.