Ez a döntés indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen a nemzetpolitika a magyar kormány sikerágazatává vált. 2010 és 2014 között szimbolikus döntéseket hoztunk: elfogadtuk az egyszerűsített honosításról szóló törvényt, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, az új alaptörvényt, és szavazati jogot biztosítottunk a külhoni magyarság számára. Ezek a döntések alapozták meg, hogy 2015-től egyre inkább a szülőföldön való boldogulásra tudtuk helyezni a hangsúlyt. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, jól látszik, hogy logikusan felépített, átgondolt nemzetpolitikát folytatunk, amely nem ad hoc jellegű döntéseken alapszik.

– Az 1,1 millió új állampolgár kapcsán felmerül a kérdés: hol most a legnehezebb magyarnak lenni?

– Mindenképp Kárpátalját emelném ki, hisz az elmúlt években Ukrajna és Magyarország viszonyrendszere negatív irányban változott, sajnos minden téren visszarendeződés tapasztalható. Bízom benne, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Volodomir Zelenszkij ukrán államfő előkészítés alatt álló találkozója áttörést hozhat ebben a folyamatban.

Itt elsősorban Klaus Iohannis magyarellenes kijelentéseire gondolok, amely kapcsán felidézném: amikor Erdély Romániához került, az egész ország területén mintegy 800 ezer volt a sváb, a szász és egyéb német népcsoportok összlétszáma, ma pedig körülbelül tízezer. Nem szeretnénk, hogy a magyarság is ilyen helyzetbe kerüljön. A másik dolog, amit érdemes itt felidézni: Iohannis a magyarok szavazataival is lett Románia elnöke. Ebből eddig még semmit nem honorált.

– Romániával azért még van néhány vita, mint például a gazdaságfejlesztési program…

– A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program elindítása teljesen új fejezetet nyitott a nemzetpolitikában. Sohasem látott lehetőségeket jelentett a külhoni magyar, köztük az erdélyi vállalkozók számára.

A vitás kérdések között persze nemcsak a gazdaságfejlesztést említhetjük, hanem olyan, évek óta húzódó ügyeket is, mint a restitúciós folyamatok vagy a közszereplést vállaló személyek állandó félelemben tartása. Ezek a lépések nem vallanak európai gondolkodásra.

– Az erős közösségnek erős érdekképviseletekre van szüksége. Ön egy márciusi háttérbeszélgetésen megjegyezte, hogy a határon túli magyar pártok fel kellene nőjenek a feladathoz.

– Egyik pártot sem nevesítettem, a kijelentést a szlovákiai választások kapcsán fogalmaztam meg a magyar szervezetek eredménytelenségére utalva. Hiába mondja egyik párt, hogy ennyivel vagy annyival több szavazatot kapott, mint a másik, ha a parlamenti küszöb alatt maradtak. Teljesen mindegy, hogy az ember miként fullad meg: tíz centire a víz felszínétől vagy ezer méter mélyen, a végeredmény ugyanaz.

Ha nem fogunk össze valamilyen módon, akkor nem leszünk sikeresek, márpedig a magyar választók ezt várják. Ez nem egypártrendszert jelent, számos lehetőség van az együttműködésre. Jó lenne, ha ezek a kérdések nem a választások előtt egy-két héttel vetődnének fel. Az összefogásra irányuló törekvések minden régióban vannak, de eddig nem tudtak teljes körűvé válni.

A szokásos őszi kezdés helyett még áprilisban elindítottunk a Miénk a város! nevű, külhoni magyar óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló online játékunkat, amellyel több mint 2500 külhoni gyereket és családot értünk el. Online tartottuk a Kárpát-medencei magyar vállalkozók idei találkozóját, online végzik munkájukat a Kőrösi- és Petőfi-ösztöndíjasaink, és Trianon 100. évfordulója alkalmából is online „hoztuk össze” a világ magyarságát a május közepén meghirdetett videópályázatunkkal, amelyre közel 600 pályamű érkezett.

Azt látjuk, hogy ezek a megoldások abszolút sikeresek, hisz a járvány ideje alatt is meg tudtuk mozgatni a magyar közösségeket szerte a világon, ennek ellenére már nagyon várjuk, hogy visszaálljon a régi rend. Az utóbbi időszakban többször elmondtam interjúkban: az elmúlt évek során az volt a legfőbb célunk, hogy a magyar–magyar kapcsolatokat, az anyaországi és a külhoni magyarság közötti szálakat olyan szinten erősítsük meg, hogy azokat soha semmi ne téphesse szét. Nem gondoltuk, hogy ez a megpróbáltatásokkal teli időszak ilyen hamar elérkezik. Mégis azt gondolom:

– Tehát nem túlzás azt állítani, hogy a nemzetpolitika a digitális lehetőségeket is kihasználja.

– Az utóbbi időszakot valóban ez jellemezte, de hozzá kell tennem, hogy az online programok nem helyettesítik a fizikai kapcsolattartást. Egy virtuális találkozó sohasem ad annyit, mint amikor személyesen látjuk egymást egy megemlékezésen vagy átadón, kötetlenül tudunk beszélgetni és gondolkodni a közös tervekről.

– Elképzelhető, hogy a járványt követő általános gazdasági helyzet más lendületet szab a budapesti törekvéseknek?

– Arra kell számítani, hogy a forrásaink csak minimálisan csökkennek majd.

Abban bízom, hogy a következő évre mind Magyarország, mind pedig a térség országai gazdaságilag is gyorsan helyre fognak állni.

– Végezetül: mit üzen a nemzeti összetartozás napján?

– Június 4-e egyszerre szól a múltról és a jövőről. Emlékeznünk kell a száz évvel ezelőtti gyalázatos békediktátumra, ami egy hosszú történelmi folyamat zárópontja volt. Azt is mondhatnánk – több történész is ezen a véleményen van –, hogy ez volt a hosszú 19. század lezárása és – a magyar nemzet számára tragikus kimenetelű – 20. század kezdete. 2020. június 4-én ugyanakkor egy másik évfordulóra is emlékeznünk kell: 100 évvel ezelőtt a nemzetünket szétszakították, de tíz évvel ezelőtt újraegyesítettük.

Büszkének kell lennünk arra, hogy nincs még egy olyan nemzet, amely a magyarsághoz hasonló csonkítást túlélt volna. Mi mégis túléltük, és ma erősebbek vagyunk, mint bármikor az elmúlt száz évben. Mára elértük azt, hogy a külhoni magyar lét többé nem hátrány, sokkal inkább előny. Ezt a gondolatot kell továbberősítenünk, és a közösen elért sikereinkből táplálkoznunk, hogy 2020. június 4-e valóban egy új korszak, a magyarság számára győztes évszázad kezdetét jelentse.