A magyar kormány a Bánffy Miklós által lerakott alapokra építve politikáját azt hirdeti, hogy a közép-európai népeknek együtt kell működniük a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet alapján – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kolozsváron. Az államtitkár megnyitotta a Bánffy Miklós íróról, egykori külügyminiszterről szóló kiállítást a Történeti Múzeumban.
2014. március 21., 17:042014. március 21., 17:04
2014. március 23., 16:462014. március 23., 16:46
Beszédében kiemelte: Bánffy Miklós szomszédság- és térségpolitikáját az emberközpontú és diktatúraellenes párbeszéd határozta meg, amely nem az emberek feje fölött, hanem a bevonásukkal folyik.
Számára kulcskérdés volt, hogy a térség országai függetlenek legyenek a náci és a kommunista diktatúráktól, és ennek érdekében stratégiai kérdésként tekintett a magyar–román összefogásra – emlékeztetett.
Németh Zsolt hangsúlyozta: a kiállítás megrendezése történelmi adósság törlesztése a város felé, amelyben Bánffy Miklós meglátta a napvilágot és megkezdte a tanulmányait.
Élete, politikai pályafutása több ponton kötődik Kolozsvárhoz, a város és Erdély világa végigkísérte az életútját – mondta. Hozzátette: Bánffy Miklós „a mai nappal hazatért”.
Az államtitkár megjegyezte: fontos, hogy a magyar és a román nemzet tagjai megismerjék Bánffy Miklós tanulságos életművét.
Magdó János kolozsvári főkonzul kiemelte: Bánffy Miklós mindig a megegyezést kereste Erdély népei között. A kiállítás célja Bánffy alakjának vissza hozatala a köztudatba. Hegedüs Csilla (RMDSZ), a román kormány leendő kulturális államtitkára is arról beszélt, hogy Bánffy Miklós életművének üzenete a népek békés egymás mellett élésének, a közös jövő építésének és a szélsőségek elítélésének jelentősége.
A kiállításon bemutatták Nikolett Jelen-Bánffy szilikátművész, Bánffy Miklós unokájának műveit is.
A Kolozsváron született Bánffy Miklós (1873–1950) író, művész, valamint politikus, külügyminiszter (1921–1922) volt, ő érte el, hogy a trianoni döntést követően népszavazást írtak ki, amelynek eredményeként Sopron magyar város maradt.
A kiállítás Bánffy Miklós írói, grafikusi, rendezői, jelmez- és díszlettervezői pályáját állítja középpontba, ugyanakkor az is célja, hogy felhívja a figyelmet a hetven évvel ezelőtt titkos megbízatással a Hitler-ellenes erőkkel Bukarestben tárgyaló egykori magyar külügyminiszterre.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!