Nem támogatja az ACTÁ-t az RMDSZ

Moldován József, a Távközlési és Információs Társadalom Minisztériumának államtitkára szerint megalapozott a román kormány döntése, mely szerint felfüggesztette a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) ratifikálási folyamatát. Az államtitkár hangsúlyozta: amíg az Európai Unió (EU) luxembourgi bírósága nem foglal állást a kérdésben, Románia sem dönthet a megállapodás hazai sorsáról.

2012. február 27., 16:472012. február 27., 16:47

Moldován József úgy vélekedett, az Európai Bizottság döntése, miszerint jogi vizsgálatnak veti alá a hamisítás elleni nemzetközi kereskedelmi megállapodást, alátámasztja az RMDSZ aggályait, amelyeket a szövetség nevében korábban maga is megfogalmazott. A távközlési államtitkár szerint a dokumentummal szembeni elvi kifogások mellett formai problémák is felmerülnek, az ACTA ugyanis bizonyos területeken nem fogalmaz egyértelműen a megszorítások illetően, vagy pedig csak javaslatot tesz ezek meghozatalára, míg más területeken megteszi ugyanezt. „A legnagyobb felháborodást az fogja kiváltani, ha kötelezővé válik az internetfelhasználók online tartalmainak (adatok, levelezések, webportálok) állandó felügyelete. Az ACTA révén sérülnek ugyanis olyan alapvető emberi jogok, mint a magánélet tiszteletben tartása, a személyi adatok bizalmas volt” – hangsúlyozta Moldován József.

A távközlési államtitkár szerint külön kell választani a kérdéskörbe tartozó fogalmakat. „Egy dolog a személyes célra használt adatcsere, adatmegosztás, megint más az internetes kalózkodás és a szellemi jogvédett termékekkel való kereskedés. A személyes célú adatcserét nem szabad meggátolni, a jogvédett termékekkel való kereskedést azonban meg kell akadályozni” – szögezte le. A politikus úgy vélte: az internet felgyorsította a nemzetközi áruforgalmat is, ennek a folyamatnak gátat vetni pedig együtt jár a gazdasági folyamatok akadályozásával.

„Az ACTA alkalmazásának következménye az lenne, hogy csökken a piacokon a kereslet és az ajánlat, lassul a devizamozgás, egyszóval minden területen hanyatlást idézne elő a nemzeti gazdaságokban” – fejtette ki az államtitkár, aki hangsúlyozta: az RMDSZ nem támogatja olyan intézkedések meghozatalát, amelyek az emberi jogokat vagy a szabad árumozgást korlátozzák.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során