Nem nyugodott bele a kizárásba a kolozsvári metrótenderen alulmaradt török cég, csúszik a szerződés szentesítése

Nem nyugodott bele a kizárásba a kolozsvári metrótenderen alulmaradt török cég, csúszik a szerződés szentesítése

A 21 kilométeresre tervezett földalatti átszelné a kincses város központját is

Fotó: Jakab Mónika

Megóvta a kolozsvári metróterv kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét a versenyben alulmaradt, ugyancsak török társaság vezette cégtársulás.

Rostás Szabolcs

2023. március 13., 15:132023. március 13., 15:13

2023. március 13., 15:242023. március 13., 15:24

A kincses városi polgármesteri hivatal hétfői tájékoztatása szerint a Doğuş Insaat nevével fémjelzett konzorcium március 10-én támadta meg a versenytárgyalás eredményét. Ennek alapján a török Gülermak társaság vezette konzorciumot nyilvánították győztesnek, amely több mint 9 milliárd lejből hajtaná végre a kivitelezést.

Az önkormányzat hétfőn közölte, hogy a közbeszerzés során vesztes társulás ajánlatát műszaki szempontból elégtelennek nyilvánították, ezért kizárták a folyamatból.

Éppen ezért a közbeszerzési bírálóbizottság számára tulajdonképpen nem is vált ismertté a Doğuş és a Tekfen cégek árajánlata, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (SEAP) szabályai alapján a műszaki okokból kizárt ajánlatot nem lehet megtekinteni.

korábban írtuk

Törököt fogtak: kihirdették a kolozsvári metrótender győztesét – VIDEÓ
Törököt fogtak: kihirdették a kolozsvári metrótender győztesét – VIDEÓ

A török Gülermak társaság vezette konzorciumot nyilvánították győztesnek a kolozsvári földalatti megépítésére kihirdetett versenytárgyaláson – jelentette be kedden Emil Boc polgármester.

A polgármesteri hivatal kitér rá, hogy a metróépítésre beérkezett ajánlatokról a bírálóbizottság tagjain kívül 18, romániai és külföldi szakértő mondott véleményt; utóbbiak az önkormányzat szerint jelentős tapasztalattal rendelkeznek hasonlóan összetett projektek elbírálása terén. A metrótervek elbírálása terén az első számú szempontot az ár-érték arány jelentette, a projektek műszaki összetétele 45, míg az anyagi vetülete 55 százalékos arányban nyomott a latban. Megállapítja a polgármesteri hivatal azt is, hogy a versenytárgyalás valamennyi szakaszát jóváhagyták az Országos Közbeszerzési Ügynökség által kijelölt megfigyelők.

A hatályos törvényi előírásoknak megfelelően húsz nap áll rendelkezésre az óvás elbírálásáig, ugyanakkor ez a határidő további tíz nappal meghosszabbítható.

Mint arról beszámoltunk, a török Gülermak társaság vezette konzorciumot február 28-án nyilvánították győztesnek a kolozsvári földalatti megépítésére kihirdetett versenytárgyalás keretében. A török anyacég, valamint a Gülermak lengyelországi leányvállalatán kívül tagja a konzorciumnak a francia Alstom, valamint az Arcada Company román építőipari vállalat is. A cégtársulás 9 059 483 352 lejes (1,84 milliárd euró, áfa nélkül) ajánlattal vett részt a metróépítési versenytárgyaláson, eközben a munkálatok becsült költsége 9 064 456 067 lejre rúg. Emil Boc polgármester korábban azt közölte, hogy a tenderen a pénzügyi komponens alapján a nyertes konzorcium ajánlata a maximális, 55 pontszámot kapta, míg a műszaki összetevőt 36,25 pontban részesítették a 45-ből; a Gülermak összesen 91,25 pontot gyűjtött össze a maximális 100-ból.

A megvalósíthatósági tanulmány alapján a metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és Kolozsvár Főterét is érintve kelet-nyugat irányban szeli át a kincses várost és az agglomerációt.

korábban írtuk

Csak lassan a földalattitesttel: szakember szerint leghamarabb 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron
Csak lassan a földalattitesttel: szakember szerint leghamarabb 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron

A legoptimistább forgatókönyv szerint 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron – jelentette ki egy televíziós műsorban Ionuț Ciurea, a Pro Infrastructura Egyesület elnöke. A kivitelezőre bő egy hét múlva derülhet fény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására