Bár a kezdeti szükségállapotot májusban és júniusban lazítások követték, Jeszenszky Teréz arról számolt be, hogy mindvégig igyekeztek, igyekeznek nagyon elővigyázatosak lenni, lakóik a második hullám alatt, ősszel, illetve télen sem hagyták el az épületet és annak udvarát. Elmondása szerint nem voltak konfliktusok vagy zúgolódás, a lakók néztek, néznek tévét, hallanak híreket, sokan értesülnek ismerőseik, rokonaik haláláról, így értik a helyzet komolyságát. „Olyan lakó is van, aki tavaly tavasz óta nem járt ki az udvarról. Elfogadják a helyzetet, hálásak azért, hogy ott lehetnek” – vélekedett Jeszenszky Teréz.

Fertőzéses esetek Vásárhelyen

Megkerestük Andreia Morarut, a marosvásárhelyi éjjeli menedékhely vezetőjét is, akit nemcsak az elmúlt év történéseiről kérdeztünk, hanem annak kapcsán is, hogy

A karantén nagy kiadásokat jelentett, hiszen az éjjeli szálláson normál esetben nem biztosítanak ételt, de tavaly hosszú ideig minden bentlakónak biztosították a napi három étkezést – amit a már fentebb említett költségkiegészítés révén lehetett megvalósítani. Az intézmény nyáron visszatért a szokásos működéséhez, de alkalmazkodtak az új helyzethez, például kialakítottak egy elkülönített helyiséget az újonnan érkezők számára, hogy ott tartózkodhassanak, amíg megérkezik a negatív teszteredményük. A tesztelésben a marosvásárhelyi sürgősségi mentőszolgálat (SMURD) segít, illetve vannak gyorstesztjeik is, amelyeket az intézményben dolgozó egészségügyi személyzet is használni tud szükség esetén.

A szállás „vendégei”, illetve az ott dolgozók számára is fel volt ajánlva az oltás, ám nem mindenki élt a lehetőséggel.

Szentgyörgyön sem volt egyszerű a karantén

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót 2013 óta a Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti, ők állnak szerződéses viszonyban a város önkormányzatával, amely az épület tulajdonosa, illetve amely állja a szálló működtetésének költségeit is, ám például a hajléktalanok étkeztetését már nem. Akárcsak a marosvásárhelyi intézmény, ez a hajléktalanszálló is éjjeli szállásként működik, amelyet reggel elhagynak a lakók, ám néha, főleg télen, nappali melegedőként is funkcionál.

Székely Róbert, az intézmény vezetője arról tájékoztatott, hogy alapvetően csak sepsiszentgyörgyi hajléktalanokat fogadhatnak, de természetesen, ha valaki más városból érkezik, vagy valakit behoz a rendőrség, annak is biztosítanak szállást maximum hét napig, és ez idő alatt segítenek tisztázni a helyzetét, hazajuttatni arra a településre, ahova tartozik, amely felelős érte. Az intézmény „vendégei” állandó lakóknak mondhatók, közel harminc ember tölti itt rendszeresen az éjszakáit.

Tavaly márciusban a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló is bezárta belülről kapuit, azaz mind a lakók, mind az alkalmazottak – akik kéthetente válthatták egymást – karanténba vonultak.

Az intézményvezető szerint a karantén első két napja után kezdett érződni a feszültség, viták, veszekedések, sőt kisebb verekedések is előfordultak. Elmondása szerin a lakók szép lassan értették meg, hogy el kell fogadniuk a helyzetet: ezen nem lehet változtatni. Székely Róbert hozzátette, hogy igyekeztek ők is lefoglalni az embereket, sok közös tevékenységet szerveztek, közösen meszeltek, felújították a szobákat, játszottak, pingpongoztak, csocsóztak. Amíg karantén volt, a külső munkatársak mindenben segítették a hajléktalanokat, ha kellett, felíratták a gyógyszereiket a háziorvossal, kivették azokat a gyógyszertárból, illetve természetesen készenlétben volt az egészségügyes munkatárs is, aki szükség esetén bement a szállásra.

Székely Róbert felidézte, hogy a tavasszal hozott rendeletek, szabályok nem tértek ki konkrétan a hajléktalanszállókra, így

A helyzet mára visszaállt a megszokott kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy míg a járványhelyzet előtt csak reggelit kaptak, mostanra a vacsora is a szállás által biztosított étkezés lett. A legtöbb lakó be van oltva, kivételt csak három újonnan érkezett hajléktalan jelent, akik külön szobában kaptak helyet. Székely Róbert szerint az oltás azért is jelent jó megoldást, mert hosszú távon sem ők, sem a hajléktalanok nem tudnák megoldani anyagilag, hogy mindig tesztet végezzenek a szállásra való visszatérés előtt. Az egész időszakban egyetlen koronavírusos esetük, illetve pozitív teszteredményük volt – az is tünetmentes –, aminek nagyon örülnek: Székely Róbert szerint az odafigyelésnek köszönhető.

Az intézmény vezetője azt is megjegyezte, hogy a lakók egyáltalán nem féltek a betegségtől, ám az oltástól annál inkább. Sokan vonakodtak elfogadni az oltást, de egy idő után a közösség miatt beadták a derekukat, illetve főleg az őszi szigorítások után nagyon hangsúlyozták, hogy bármit megtesznek, csakhogy ne kelljen többször karanténba vonulniuk.

Így se, úgy se volt jó Udvarhelyen

A székelyudvarhelyi hajléktalanszállót, mely szintén egy éjszakai menedékhely, a Híd Az Égen Egyesület üzemelteti. A szállóson többnyire idős, krónikus betegek szálnak meg, akik visszajárók, mondhatni állandó lakók, akiket az intézet gondnoka segíti a mindennapi teendők elvégzésében, a gyógyszerek felíratásában, kiváltásában. A szálló tizenegy férőhelyes, illetve a sürgős eseteknek mindig akad még egy hely.

Farkas Réka, a menedékhely vezetője felidézte, hogy mint sok más intézmény estében, tavaly márciusban az udvarhelyi szálló és alkalmazottai is karanténba vonultak. Elmondása szerint közel fél évig nem jöhettek ki a lakók, ami sok szempontból nehéz volt.

Arra a kérdésre, hogy a lakók féltek-e a vírustól, Farkas Réka kissé tréfálkozva mesélte el, hogy