Az előzetes adatok szerint abszolút negatív rekord született tavaly az elhalálozások számát illetően
Fotó: Pinti Attila
Abszolút negatív rekordot jelent Románia rendszerváltás utáni történetében a 2020-as halálozási adatok magas száma az Erdélystat legújabb demográfiai elemzése szerint. Barna Gergő szociológus a Krónikának elmondta: a tendencia a járványhoz köthető, de csak kis részben magyarázza a Covid–19-betegség.
2021. március 06., 09:082021. március 06., 09:08
Az Országos Statisztikai Intézet 2020. évi előzetes adatai szerint 296 711 halálozást regisztráltak Romániában, ami kiugróan magas szám az előző esztendők adataihoz képest. Ez abszolút negatív rekordnak tekinthető a rendszerváltás utáni időszakban – hívta fel a figyelmet elemzésében az Erdélystat statisztikai portál. Barna Gergő szociológus ennek kapcsán a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy
Hozzátette, emiatt a természetes fogyás mértéke is nagy, és nem kizárt, hogy a végleges adatok szerint az elhalálozások száma el fogja érni a 300 ezer főt. Az elmúlt évtizedben ez átlagban 250–260 ezer fő volt.
– értékelt a szakember, aki szerint azok, akik a betegség szövődményeiben hunytak el, csupán az elhalálozások 33–40 százalékát teszik ki.
„Van egy jelentős többlet, ami közvetett hatása a járványnak, kezdve attól, hogy akadozott az egészségügyi ellátás, és a lakosság részéről is nagy valószínűséggel csökkent a hajlandóság a szűrővizsgálatokon, kezeléseken való részvételre” – hívta fel a figyelmet a társadalomkutató.
Ezzel szemben 62 713 gyermek jött világra Erdélyben, ami 3 906 fővel, azaz 5,9%-kal múlta alul az egy évvel korábbi születésszámot. A népességfogyás mértéke így csaknem 35 ezer fő volt, duplája az előző évinek.
Az Erdélystat azonban kimutatásában arra is felhívja a figyelmet, hogy a romániai statisztikai gyakorlatban leggyorsabban az úgynevezett előzetes népmozgalmi adatokat (date provizorii) közlik, és ezek az adatok több szempontból pontatlanok, nem teljes körűek. A végleges adatok (date definitive) közlésére csaknem egy évet kell várni, és később még azokat is felülvizsgálják (date revizuite).
„Már ezek alapján megállapítható, hogy a halálozások ilyen magas száma abszolút negatív rekordot jelent a modern kori Románia történetében. 1990 óta a legmagasabb évi halálozásszám 1996-ban volt, 286 158 fő” – hívja fel a figyelmet az Erdélystat.
A statisztikai portálnak a megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból készített összesítése szerint Erdélyben tavaly 97 636 haláleset történt, ez az előző évi előzetes adatokhoz képest 16,3%-os, tehát az országos átlagot is valamivel meghaladó növekedést jelent.
A népességfogyás mértéke 34 928 volt, bő duplája az előző évinek. Erdély 16 megyéjében 27 716 házasságot kötöttek, 36%-kal kevesebbet, mint 2019-ben. Székelyföldön kevésbé szomorú a helyzet, Hargita és Kovászna megyékben 2020-ban 7100 halálesetet jelentettek, ez „csupán” 12,3%-kal haladja meg a tavalyi előzetes adatokat, tehát a halálozási növekmény arányában itt alacsonyabb volt az országos és az erdélyi átlagnál.
Fotó: Haáz Vince
Erdély másik, nagyobb arányban magyarlakta régiójában, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesített Partiumban ellenben 2020-ban 16 916 halálozás történt, ami 15,1%-os növekmény, a születésszám pedig 10 888 volt, amely 5,5%-os egy év alatti csökkenés. A harmadik jelentősebb magyar lakossággal rendelkező közép-erdélyi régióban, Kolozs és Maros megyében az előzetes adatok szerint a halálozások száma 17 490, vagyis 2232 személlyel többen haltak meg 2020-ban, így a halálozások 14,6%-kal ugrottak meg. A házasságkötések száma 5 017 volt, a visszaesés mértéke 35,7%.
„Már az előzetes adatokból bizonyosan megállapítható, hogy a halálozások számát tekintve a 2020-as év abszolút negatív rekordot jelentett Romániában. A 2019-es év előzetes adataihoz viszonyított 36 775 fős országos, ezen belül 13 692 fős erdélyi halálozási többlet azonban csak részben írható közvetlenül a koronavírus számlájára (2020. december 31-éig 15 767 Covid–19-áldozat volt Romániában). Ezek az adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid–19-betegség.
– mutat rá összesítésében az Erdélystat. Ugyanakkor rámutatnak, hogy a halálozásokkal szemben a születésszámok alakulását csak az év utolsó hónapjaiban befolyásolhatta közvetlenül a járvány. Így a 2020. évi születésszám-csökkenés elsődleges oka nem a járványban keresendő, hacsak nem oly módon, hogy emiatt megnehezedett a külföldön élő román állampolgárok gyermekeinek itthoni anyakönyvezése.
Fotó: Pixabay
A házasságkötések számának zuhanása ellenben egyértelműen a járványhelyzet következménye, teszik hozzá, és ez a házasságon kívüli gyermekvállalások arányának növekedését vonhatja maga után Erdélyben és a Székelyföldön is.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
szóljon hozzá!