Nagyvárad vendége volt Duray Miklós MKP-alelnök

Egy kisebbség saját erejét gyöngíti akkor, ha több pártra szakad – jelentette ki Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke szombaton Nagyváradon, a városháza dísztermében.

Nagy Orsolya

2010. május 03., 09:112010. május 03., 09:11

A politikussal Lakatos Péter parlamenti képviselő beszélgetett az Együtt Európában?! elnevezésű politikai fórumon. Duray Miklós felidézte a magyar–szlovák viszony elmúlt húsz évben történt változásait. Mint fogalmazott, jó kapcsolatot sosem ápolt egymással a két ország, de az, hogy az utóbbi évtizedben a helyzet még inkább megromlott, ez elsősorban a szlovák politikum számlájára írható.

Mint elmondta, a rendszerváltás óta 1998 és 2000 között volt jobb a helyzet, azelőtt ugyanis „a szlovák politikusokat nyomasztotta Antal József államférfiúi magatartása, Horn Gyulát pedig nem vették komolyan, és ezt gyakran értésére is adták, például amikor a két ország közötti alapszerződés aláírása előtt fél órán keresztül várakoztatták a folyosón”. Majd 2001-ben, amikor az Esztergom mellett a Dunán átívelő hidat felújították, az avatón történt egy mozzanat, amely Duray szerint mai napig rányomja bélyegét a két ország viszonyára: bár a két miniszterelnök közösen adta át a hidat a határ két oldalán, a híd szlovákiai végén, Párkánynál csak Orbán Viktort fogadta ovációval a tömeg, Mikuláš Dzurinda miniszterelnököt azonban meg sem tapsolták. Nagyjából egy éve riogatja a lakosságot a szlovák kormány azzal, hogy az eddigieknél is jobban megromlik majd a két ország viszonya, ha Magyarországon Orbán Viktor kerül hatalomra. Duray Miklós szerint azonban egy erős támogatottságú kormánnyal a másik fél is másként viselkedik.

A Felvidéken 1998-ban egyesültek a magyar pártok, és jött létre a mostani koalíció. Az idei parlamenti választásokon azonban egy hibrid, magyar–szlovák párt, a Most-Híd külön indul. Duray szerint újraegyesítésről csak akkor lehetne szó, ha kiderülne, valójában miért vált ki Bugár Béla alapító tagtársaival az MKP-ből. Duray leszögezte: egy kisebbség önmagát gyengíti, ha több pártra szakad, ezt ugyanis csak akkor teheti meg biztonságban, ha területi autonómiával rendelkezik. Ez a gondolat, mint elmondta, a legkevésbé sem antidemokratikus, sőt a demokrácia egyik alappillérét, a közösségi érdekérvényesítést szolgálja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során