Nagyvárad: megszépül a Szent László-téri Moskovits-palota homlokzata

Olasz befektetőnek köszönhetően újul meg a nagyváradi főtér egyik legszebb műemlék épülete, a Moskovits-palota. A rendszer, amelyben a vállalkozó és a tulajdonosok közötti megegyezést sikerült nyélbe ütni, a Körös-parti városban már ismert, de ritkán öltött testet: a szecessziós palota tetőteréért cserébe vállalta magára a helyreállítás költségeit Antonio Papalia.

Nagy Orsolya

2012. szeptember 03., 09:072012. szeptember 03., 09:07

 Mint arról több ízben is írtunk, az államosított paloták lakásait a rendszerváltás után jórészt a magánszemélyek vásárolták meg, a belső tér mellett pedig általában minden tulajdonhoz tartozik egy meghatározott méretű rész a padlásból, ezt azonban a legritkább esetben használták bármire is a tulajdonosok.

A városi önkormányzat már évekkel ezelőtt felvetette az ötletet, hogy egy tehetős befektető javára a lakástuladonosok mindegyike mondjon le a padláson birtokolt területről, amelyet aztán a vállalkozó a maga céljaira használhat, cserébe viszont saját zsebből helyre kell állítania az épület teljes homlokzatát. A Moskovits-palota esetében a külső és belső homlokzat felújítása mellett a közműhálózatok cseréje és a liftakna korszerűsítése is helyet kapott a megegyezésben.

A múlt század elején épült ingatlan egyik érdekessége, hogy tervezői, Vágó József és Vágó László a pécsi Zsolnay-gyárban készült kerámiaplakettekkel díszítették a homlokzatot – nem kevesebb mint 2700 zöld, illetve sárga lap volt látható eredetileg a palotán. Cristian Puşcaş, a helyreállítási munkálatokat végző műépítész az Erdély Online helyi hírportálnak azt nyilatkozta, hogy már felvette a kapcsolatot a gyárral, amely igazolta, hogy a váradi palota szerepel a nyilvántartásában, és ígéretet tett arra, hogy amennyiben szükséges, az elveszett vagy tönkrement plaketteket segít pótolni.

Váradon egyébként két műemlék épület is a Moskovits-palota nevet viseli: a sétálóutcán találhatónak építtetője és első lakója Moskovits Miksa mérnök volt. Néhány évvel később épült meg a másik, ezt Moskovits Adolf és fia építtette a Szent László (Egyesülés) térre, a Holdas templom mellé – ez utóbbinak folyik most a helyreállítása.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során