MPP: vissza mindent

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Várhatóan hamarosan új kongresszust rendez a Magyar Polgári Párt (MPP), miután a bukaresti törvényszék alapfokon elutasította az Országos Tanács egy évvel ezelőtti ülésén született határozatok bejegyzését. Tegnap nyilvánosságra hozott, nem jogerős ítéletében a törvényszék jóváhagyta az MPP Bihar megyei szervezete által beterjesztett óvást, amelyben az alakulat belső ellenzéke kérte a Gyergyószentmiklóson módosított alapszabály elutasítását. A nem jogerős ítélet kapcsán – amely ellen a kiközléstől számított öt napon belül lehet fellebbezni – az óvást beterjesztő Lengyel György bihari MPP-elnök, illetve Gergely Balázs (Szász Jenő elnök tavalyi kihívója) lapunknak úgy vélekedett: a törvényszék ítélete nyomán egyértelmű, hogy össze kellene hívni a párt rendkívüli tisztújító kongresszusát.

Rostás Szabolcs

Nagy Orsolya

2010. március 24., 08:082010. március 24., 08:08

Szász Jenő ugyanakkor a Krónikának elmondta: az alakulat országos elnökségének mára összehívott ülésén kezdeményezni fogja az Országos Tanács (más néven kongresszus) megrendezését. Mint ismeretes, a polgári párt 2009. március 14-én Gyergyószentmiklóson tartott tisztújító kongresszusa viharosra sikeredett, miután Szász Jenő szavazásra bocsátotta, hogy az ülésen ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem a megyei és helyi önkormányzatokban tisztségviselőként tevékenykedő, ám az Országos Tanács munkálataira csupán meghívottként érkezettek is. Az elnök felvetésével többen nem értettek egyet, mivel szerintük alapszabályzatba ütközik.

A Szász Jenő által előterjesztett javaslat miatt a küldöttek és a résztvevők közül mintegy ötvenen tiltakozásképp elhagyták a kongresszus munkálatait, majd miután a testület elfogadta az elnök javaslatát – azaz a szavazati joggal rendelkező 144 küldött létszáma kibővült 281 meghívottéval –, az Országos Tanács elsöprő többséggel megerősítette tisztségében Szászt. Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: akkoriban két dolgot is kifogásoltak: a tervezett alapszabály-módosítást, valamint azt a tényt, hogy az elnök a küldötteken kívül a meghívottat is szavazati joggal kívánta felruházni. Elmondta, már a kongresszus előtt többen kérték Szász Jenőtől, ne módosítson, sőt a kifogásolt döntések elfogadása után is megpróbáltak vele egyeztetni, és kompromisszumos megoldásként meggyőzni egy rendkívüli ülés összehívásáról, ám a pártelnök nem fogadta el a javaslatot.

Mivel a hatályos törvények értelmében a megváltoztatott alapszabályt a bukaresti törvényszék elé kell terjeszteni jóváhagyás végett, a belső ellenzék – a pártok működését szabályozó törvény előírása alapján – érintettként megóvta a döntéseket. „Szász Jenő akkoriban egy számára igen előnyös alapszabályt változtatott meg még előnyösebbre, hiszen gyakorlatilag évekre bebetonozta volna elnöki pozícióját” – nyilatkozta lapunknak Lengyel György. Szerinte a törvényszék döntése alapján érvénytelenné váltak az egy évvel ezelőtti Országos Tanácson elfogadott határozatok, köztük az alapszabály-módosítás, ami azt jelenti, hogy ismét érvénybe lépett a párt eredeti statútuma.

A nagyváradi politikus emlékeztetett, ebben az áll, hogy az MPP-t héttagú elnökség vezeti, ebből azonban jelenleg csak hárman vannak tisztségben – Szász Jenő elnök, Orbán Balázs ügyvezető elnök, valamint Farkas Csaba alelnök –, így a fennmaradó tisztségeket pótolni kell. „Meggyőződésem, hogy a döntés precedenssé válik, és Szász Jenő tettét többé senki nem fogja megismételni. A mindenkori erdélyi magyar vezetőknek meg kell végre tanulniuk, hogy nem tehetnek meg bármit” – nyilatkozta Lengyel. Gergely Balázs szerint a törvényszék gyakorlatilag visszaigazolta azoknak az igazát, akik tavaly hozzá hasonlóan kivonultak a kongresszusról, és alapszabály- és párttörvényellenesnek minősítették a tanácskozást. Emlékezetes: a jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöki tisztségét betöltő kolozsvári régész Gyergyószentmiklóson ugyancsak indulni kívánt a pártelnöki székért, ám a nézeteltérések miatt kivonult, sőt lemondott az MPP kincses városi szervezetének irányításáról is. Gergely úgy véli, a törvényszéki ítélet alátámasztja, hogy elsősorban Szász Jenő és köre felelős a pártban kialakult helyzetért.

„A pártelnöknek most két lehetősége maradt. Az egyik, hogy megfellebbezi a döntést, ezáltal jegeli a párton belüli krízishelyzetet, bizonytalan időre kitolja a pereskedést, ami befolyásolni fogja az MPP 2012-es választási részvételét és eredményét, tovább fokozva a lemorzsolódást. A másik pedig az, hogy vállalja az erkölcsi és politikai felelősséget, és azonnal lemond az elnöki tisztségről, lehetőséget adva ezáltal a megyei elnököknek a rendkívüli tisztújító kongresszus összehívására” – vélekedett lapunknak Gergely, aki Lengyel Györgyhöz hasonlóan leszögezte: jelenleg a megyei elnökök a legmagasabb rangú tisztségviselői a pártnak, hiszen a régi alapszabály értelmében az elnökség a kongresszus előtt pár nappal működésképtelenné vált több alelnök (közöttük Tőkés András) lemondásával.

Szász Jenő a bukaresti törvényszék ítélete kapcsán úgy nyilatkozott: a döntés szerint az MPP módosított alapszabályának egyik passzusa ütközik a párttörvény egy bizonyos szakaszával, és emiatt utasították viszsza a bejegyzési kérést. A pártelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a bíró annak ellenére hagyta helyben az óvást, hogy a törvényességet felügyelő ügyész támogatta a módosítás bejegyzését. „Két út áll előttünk, és én azt fogom javasolni a párt elnökségének, hogy mindkettőt járjuk végig. Az egyik, hogy a törvényszéki döntés indoklásának ismeretében megfellebbezzük az ítéletet, a másik lehetőség ugyanakkor az, hogy a Magyar Polgári Párt testületei meghozzák azokat a döntéseket, amelyek ennek a passzusnak a korrigálásához vezetnek. Magyarán: én arra kérem az elnökséget, hívjuk össze az Országos Tanács rendkívüli ülését” – nyilatkozta tegnap a Krónikának Szász Jenő. Az országos elnökség ma este Székelyudvarhelyen tanácskozik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán