MPP-tanácskozás: újraválasztották Biró Zsoltot

Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.

Hírösszefoglaló

2017. február 11., 18:142017. február 11., 18:14

Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. Kongresszusi beszédében Biró Zsolt ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, „aki erre készen áll”.

Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román–magyar kapcsolatok javításához. Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy „a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon”.

Úgy vélte: a párt ahhoz is hozzájárulhat, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak megígért teljes nemzeti szabadság Székelyföld területi autonómiájában és az erdélyi magyar kulturális autonómiában öltsön testet. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a „lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség”.

„Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben” – fogalmazott Biró Zsolt.

Biró Zsolt szerint „kutyakötelesség” megtalálni annak a módját, hogy az erdélyi magyar többpártrendszer ne gyengítse, hanem erősítse a nehéz kisebbségi sorban levő magyarságot. Úgy vélte: mára egyértelművé vált, hogy azok is tévedtek, akik „ördögtől valónak gondolták, ha mások megbontják a politikai egységet”, és azok is, akik „azt gondolták ördögtől valónak, ha valakik képviseleti kizárólagosságra törekednek”.

Arra is emlékeztetett, hogy a korrupció elleni harc az MPP soraiból szedte az első ártatlanul meghurcolt magyar áldozatot. A bíróság ugyanis jogerős ítéletben mentette fel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert, akinek azonban kettétörte politikai pályáját az ellene indított eljárás. A felszólaló küldöttek sorában Kulcsár Terza József parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetben készül kezdeményezni, hogy március 15. is legyen munkaszüneti nap Romániában.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: ellene is eljárást indított a DNA egy városházi tisztviselő feljelentése alapján. Megjegyezte, a feljelentője zsarolásként értelmezte, hogy ő a város érdekét próbálta érvényesíteni. „Azt mondom az EMNP vezetőinek, hogy gondolják át az elmúlt időszakot, és legyen meg bennük az az alázat, hogy egy sorba kell állnunk, Székelyföld jövőjét együtt kell építenünk. (...) Összefogás, alázat nélkül nincs eredmény” – üzente az EMNP meghívottként jelen levő alelnökéhez, Zakariás Zoltánhoz szólva Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.

A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet. Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán