2012. április 12., 07:452012. április 12., 07:45
Mint ismeretes, a kardiológus-professzor a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeként a marosvásárhelyi polgármester-választáson is érdekelt. „A cirkusz folytatódik, hiszen kormányrendelet ide vagy oda, az igazi harcot itt kell megvívnunk, az egyetemen” – jelentette ki a Krónika kérdésére Szabó Béla.
A választásokat tegnap 10 és 18 óra között a Stúdium Alapítvány könyvtárában szervezték meg a MOGYE magyar tanárai, miután az egyetem vezetése nem bocsátotta a magyar tagozat rendelkezésére az intézmény dísztermét. Szász József, a magyar tagozat választási bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, miután tegnap reggel nem nyertek bebocsáttatást az egyetem dísztermébe, kénytelenek voltak átvonulni az alapítványi tulajdonban levő könyvtár termébe.
A szavazáson az a 121 magyar oktató vehetett részt, akik közül 93-an az általános orvosi karon, 14-en a gyógyszerészetin és szintén 14-en a fogorvosi karon oktatnak anyanyelven. Míg az előbbi két karon 75 százalék fölötti volt a részvétel, a fogorvosi karon tanítók közül mindenki megjelent az urnáknál. Az egyetem magyar közössége szintén tegnap választotta meg leendő képviselőit a MOGYE szenátusába.
A magyar oktatók szerint a két hónappal ezelőtt megalakult szenátus nem tekinthető törvényes testületnek, hisz a román tanárok az érvényes charta hiányában szervezték meg a választásokat. Akkor szintén a román oktatók döntöttek arról is, ki legyen az a hat magyar tanár, aki a testületben a kisebbséget képviseli. A választásokat bojkottáló magyar fél szerint a januári választások során olyan személyek kerültek a szenátusba, akiknek legfeljebb a nevük magyar.
Ábrám Zoltán professzor lapunknak elmagyarázta, hogy tegnap azért nem lehetett kari választásokat is tartani, mert még nem kristályosodtak ki az új, magyar struktúrák. Az oktató ugyanakkor értetlenségének adott hangot annak kapcsán, hogy az egyetem új rektora, Leonard Azamfirei megtiltotta, hogy a magyar tanárok a MOGYE épületében rendezzék meg a választásokat. Azamfirei egyébként azt is kijelentette, hogy nem ismeri el a tegnapi voksolás eredményeit.
„Most kvittek vagyunk: az év elején, a charta híjában megtartották ők a választást, most meg megszerveztük mi” – vélekedett a rektor hozzáállása kapcsán Szabó Béla. Megítélésében a román fél álláspontja a magyar kart létrehozó kormányhatározat kibocsátása után sem változott.
„Nem akarják a törvényt alkalmazni, húzzák az időt, és abban reménykednek, hogy a marosvásárhelyi bíróság törvénytelennek ítéli majd a kormányhatározatot. Ugyanakkor azt kérik tőlünk, hogy fogadjuk el azt a chartát, amit kilenc hónapja magyar- és törvényellenesnek tartunk” – nyilatkozta Szabó Béla, aki a legutóbbi, keddi tanácskozást is a süketek párbeszédeként jellemezte.
Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.