Az Erdély emblematikus építészeti ékköveként ismert templom bekerült az Europa Nostra-díjasok közé május végén
Fotó: Kiss Judit
Megóvás és adaptív újrafelhasználás kategóriában került be az Europa Nostra-díjat már elnyerő kolozsvári Szent Mihály-templom a díj közönségszavazásának jelöltjei közé.
2024. július 22., 18:352024. július 22., 18:35
Az Erdély emblematikus építészeti ékköveként ismert templom bekerült az Europa Nostra-díjasok közé május végén. Most a közönségdíjért lehet rá szavazni. Az Európai Bizottság és az Europa Nostra május 30-án jelentette be az Európai Unió Kreatív Európa programja által társfinanszírozott Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj 2024-es nyerteseit. Idén Európa legrangosabb örökségvédelmi díját 26 nyertes veheti át, képviselve a kontinens 18 országát – a tizenkét tagú szakmai zsűri 206 pályázatból választotta ki az elismert projekteket.
Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia/Facebook
Fotó: Kiss Judit
Az Európai Örökség Díj átadóünnepségére a Klaus Johannis államelnök fővédnöksége alatt zajló Európai Kulturális Örökség 2024 elnevezésű csúcstalálkozó egyik kiemelt programjaként kerül sor idén október 7-én Bukarest legrangosabb koncerttermében, a szintén Európai Örökség Díjjal elismert Román Athenæumban – írta a romkat.ro.
Fotó: Kiss Judit
A nagyszabású esemény házigazdája Iliana Ivanova európai biztos és Hermann Parzinger, az Europa Nostra ügyvezető elnöke lesz.
A kolozsvári Szent Mihály-templomon 2016 és 2022 között átfogó restaurálási munkálatok zajlottak. A projekt a puszta szerkezeti megerősítéseken és homlokzati felújításokon túl a belső terek renoválására és modern fejlesztésekre is kiterjedt. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a román Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztérium, Magyarország kormánya, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a román Vallásügyi Államtitkárság, a kolozsvári városháza, a Kincses Kolozsvár Egyesület és számos magánadományozó pénzügyi támogatásával valósult meg.
Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia/Facebook
Az idő múlása és számos természeti viszontagság is megviselte az épület pompáját, a további állagromlás megelőzése és az épület régi fényének visszaállítása érdekében kezdeményezték az átfogó felújítási projektet, illetve azért, hogy a Szent Mihály-templomot újra a turizmus egyik legfontosabb célpontjává tegyék.
A helyreállítás leginnovatívabb eleme a szerkezeti megerősítési módszer, amely a földrengésbiztonság növelése érdekében acél-rács szerkezeteket használ. A helyben készült új elemek használata és a rozsdamentes acél megerősítések beillesztése a hagyomány és a modernitás egyensúlyának megőrzésének jegyében történt. A felújítás során végzett régészeti munkálatok számos értékre derítettek fényt.
A Szent Mihály Római Katolikus Plébánia a közösségi oldalon arra hívja fel a figyelmet,
vagy bármilyen hasznos anyagot, amely segíthet másokat is meggyőzni a szavazás fontosságáról.
Szeptember 22-ig lehet szavazni a közönségdíjra. „Csatlakozzon hozzánk, és támogassuk együtt a Kolozsvári Szent Mihály-templomot a közönségdíj elnyerésében! Szent Mihály arkangyal, oltalmazd városunkat és életünket!” – olvasható a felhívásban.
Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia/Facebook
Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia/Facebook
Ezen kívül ott van még a brüsszeli Royale Belge Building, a németországi Gerában található Schulenburg udvarház, a lengyelországi Rybnic történelmi bányája, a spanyolországi Sierra Espuña hókútjai, amelyeket hó tárolására használtak a 16. században.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
szóljon hozzá!