Mezőpanit nem vált Marosvásárhely alvóvárosává – Bodó Előd Barna polgármester a rendezettség titkáról

– Sokfele megfordultam Erdélyben, de kevés olyan rendezett és tisztán tartott településsel találkoztam, mint Mezőpanit, ahol jóleső érzéssel sétál végig a vendég az utcákon. Hogyan veszi rá a polgármester az embereket a rendre?

– Mezőpanitban hagyománya van a közösségi összefogásnak, ami közmunkákban, takarításban, a porták előtti utcarészek tisztán tartásában is megnyilvánul. Azoknak, akik beköltöztek a faluba, vagy a fiatalabbaknak furcsának tűnhet, hogy a szomszédok vagy a polgármesteri hivatal illetékese megszólítja őket, hogy a házuk előtti közterületet tartsák tisztán. Vannak, akik morgolódnak, de létezik egy lakossági kontroll. Szégyellik, ha a porta előtt az utca rendezetlen, miközben a szomszédé tiszta. Mi is igyekszünk besegíteni, ahol gond van, ahol idős ember él. Szólunk a rokonoknak, az unokáknak. Azt gondolom, hogy nem a polgármesternek és az önkormányzati alkalmazottaknak kell a hátukon vinniük egy faluközösség életét.

Az emberek rendezett és szép környezet iránti igénye szorosan összefügg a hagyományos közösségi szellemiséggel. Az önkormányzat munkájának támogatása mellett fontos szerepe van ebben az egyháznak és a tanügynek egyaránt.

– Beszélgetésünk előtt fogadóórát tartott a falubeliek számára. Milyen gondokkal keresik meg a polgármestert?

– Minden olyan problémával, ami a közigazgatáshoz tartozik. Egy korábbi felmérés szerint egy helyi önkormányzat legalább 25 szakterülettel foglalkozik. Felsorolni is hosszú lenne, mi minden tartozik hozzánk: gyerekvédelem, szociális ügyek, termőföldek tulajdonjoga, gazdasági, jogi kérdések, anyakönyvezés… Az ideális az volna, hogy minden szakterületre legyen egy hozzáértő szakember, de községi önkormányzatban egy alkalmazottnak több területet kell felügyelnie. A munkamegosztáson múlik, hogy mindez mennyire hatékony.

Ezt a munkamegosztást segíti, hogy a 15 tanácsosból 14 RMDSZ-es: egy elkötelezett és kemény csapat tagjai vagyunk. Ezzel együtt sem működhetne jól a községi munka, ha minden csak a polgármesteri hivatal és a helyi tanácsosok vállára nehezedne. A községben szoros háromszöget alkotunk az egyházakkal és a tanüggyel. Mindannyian valamelyik egyháznak vagyunk a tagjai, a helyi iskolában tanultunk, illetve a gyerekeink ott tanulnak. Ez a jó viszony hosszú évek óta fennáll és gyümölcsöző a közösségi élet szempontjából.

– Elbeszélgettem néhány emberrel a faluban. Van, aki azt kifogásolja, hogy Mezőpanitnál sokkal szegényebb községekben megoldották már a szennyvízelvezetést és az ivóvízellátást. Erről hogyan maradt le a Marosvásárhelytől 10 kilométerre fekvő magyar község?

– A történet mindannyiunk számára fájó pont. 2016-ban választottak meg polgármesternek, ez a második mandátumom. Sajnos korábban egyetlen uniós pályázatot sem nyújtott be a vezetés. A mintegy 8 millió euró értékben eddig elnyert 12 európai uniós és román kormányzati pályázatunk sok területet átfogott, miközben megoldottuk a községközpont ivóvízellátását, de a többi négy faluban ez még nem sikerült. A szennyvízelvezetés is csak a jövő ígérete. Több oka van a lemaradásnak. Románia uniós csatlakozásának idején, a 2006–2007-es időszakban voltak ugyan felzárkóztatási alapok, ebből viszont a szegényebb, eldugottabb falvak részesültek. Infrastruktúra-fejlesztésben akkoriban hátrányt jelentett, ha egy település gazdagabb. Most megfordult a kocka, és uniós forrásokból a kétezres lélekszámnál nagyobb települések szennyvízelvezetését támogatják. Ami azt jelenti, hogy községszinten csak Mezőpanitban tudjuk a közeljövőben ezt megoldani, de esély van rá, hogy az ivóvízellátást minden faluba kiterjesszük. 15 millió eurós összberuházásról van szó, ekkora összeget községként lehetetlen megpályázni, ezért csatlakoztunk a Maros Megyei Tanács által megrendelt megyei infrastrukturális mestertervhez. A megye 102 önkormányzatának mintegy felét érinti ez, de a megvalósítás csigalassúsággal halad.

– A község idei költségvetése 14 millió lej. Mire elég ez a pénz?

– A rendszerváltás óta ez a legnagyobb költségvetés, mert eddig évi 8–10 millió lej volt. Az összeg fele európai uniós pályázatokon elnyert pénz, a mi részünk, amit helyi adókból és illetékekből szedünk be, mintegy 15 százalék. A többi kormányzati forrásból származik, különböző adók visszaosztásából. A jó hír az, hogy a költségvetés 51 százaléka beruházás. Több pályázatunk fut különböző stádiumokban.

– Az elmúlt öt évben sikerült minden pályázati lehetőséget kihasználni?

– Sajnos nem. Az volt a gond, hogy a 2013–2020-as európai uniós költségvetési ciklusban a pályázatok nagy részét 2016-ban kezdték el kiírni. Hirtelen annyi pályázati lehetőség zúdult az önkormányzatokra, hogy nem volt időnk és energiánk minden olyan pályázatot leadni, amire helyileg igény lett volna. A túlterhelt pályázatíró cégek, a tervezők és a kivitelezők nem tudtak megfelelni a hirtelen rájuk szakadt elvárásoknak. A 15 leadott pályázatból 12-t nyertünk el. A közbeszerzés nem mindig úgy végződött, ahogy szerettük volna. Nem jelentkeztek kivitelező cégek, több licitet újra kellett hirdetni.

Más önkormányzatokhoz hasonlóan a projektek lebonyolítását csak úgy tudtuk megoldani, hogy a menedzsment és a tanácsadás egy részét külső cégeknek szerveztük ki. Saját munkatársaink közül kiválasztottuk azokat, akik két-három projekt menedzselésével foglalkoznak. Az önkormányzatok számára nagyon sok fejtörést adó munka a pályázatok megvalósítása, azonban a gondokon túl ott a siker­élmény: amikor valami elkészül, át tudjuk adni a közösségnek.

– Mennyire elégedett a polgármesteri hivatal alkalmazottaival?

– Polgármesterként arra törekedtem, hogy felmérjem a csapat teljesítőképességét. A cél az volt, hogy amelyik alkalmazott nem tud azonosulni és megfelelni az elvárásoknak, adja át a helyét másnak. Aki marad, az viszont nőjjön fel a feladathoz. Öt év alatt egy erős és elkötelezett csapat alakult ki. Van, aki nyugdíjba ment, mások elmentek, és jöttek újak. A munkánkat segítette, hogy a 2016 előtti nyomorúságos hivatali fizetéseket a kormány jelentősen megemelte: van, aki a négy-öt évvel ezelőtti fizetésének a dupláját keresi. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nagyon nehéz jól felkészült és elkötelezett szakembereket alkalmazni a helyi közigazgatásba. Bizonyos szakterületeken akkora a munkamennyiség, hogy elkelnének új emberek is.

– Mezőpanit jellegzetessége, hogy az ember nem lát a mezőn megdolgozatlan parcellát. Ritka romániai jelenség ez, hiszen mindenhol hatalmas mezőgazdasági területek állnak parlagon. Mi ennek a titka?

– A falu határának kétharmada mezőgazdasági terület. Ha kimegyünk a mezőre, valóban nem látunk parlagon maradt területeket. Habár jellemzően itt is kis szalagtelkes birtokviszonyok alakultak ki, egyre több idős földtulajdonos ébredt rá, hogy jót tesz, ha a földjét átadja egy fiatalabb gazdának, agrárvállalkozónak megdolgozásra. Ennek köszönhetően alakultak ki az 5–10 hektáros parcellák, amelyeket már jól meg lehet dolgozni erőgépekkel. Harminc évvel ezelőtt még sok kis zöldségtermesztő és egy-két tehenet tartó állattartó gazdálkodott a faluban, de ez a struktúra mára gyökeresen átalakult.

Viszonylag rövid idő alatt teljesen átalakult a helyi mezőgazdaság, amiből ma már sokkal jobban meg tud élni a kisebb agrárvállalkozó is. Jellemzően azonban ma is sokan megtermelik a házikertben a család ellátására, a konyhára szükséges zöldséget.

– A nagyvárosok szomszédságában fekvő falvakra az a veszély leselkedik, hogy tömegesen ellepik a városiak. Mezőpanit nem válik-e Marosvásárhely alvóvárosává?

– Ezt szerencsésen megúsztuk, pedig több környékbeli faluval ez megtörtént. Mezőpanitban rendszerint az vásárol házat, akinek kötődése van a faluhoz. Nem jönnek túl nagy számban hozzánk a betelepülők. Ennek többféle magyarázata van. Az egyik legfontosabb, hogy a mezőpaniti ember hagyományőrző, nem váltott át urbánus életmódra. Sok nálunk a fiatal család, szép a gyerekvállalási kedv, egy életerős közösség ez. Nem csökken a lakosság létszáma, hiszen rendszerint több gyerek születik, mint ahány meghalnak. Most készül a szintén uniós forrásból megpályázott bölcsőde, ami kiegészíti az óvodai, az elemi és gimnáziumi oktatást. Mindent elkövetünk, hogy fiataljainkat helyben tartsuk és a más vidékre távozottakat hazacsalogassuk.