2010. április 27., 10:022010. április 27., 10:02
Mezei érdeklődésünkre elmondta, a legtöbb városban immár 30–40 éve üzemelő távhőrendszerek elhasználódtak, és az elmúlt időszakban nagyon kevés helyen újították fel a rendszert, főként pénzhiány miatt.
„A távhőrendszerek országos szinten nagyon rossz állapotban vannak, nagy veszteségeket halmoznak fel, felújításukra hatalmas pénzösszegre lenne szükség, s bár a kormánynak nincs lehetősége finanszírozni ezeket a munkálatokat, a problémát már az idén ki kell kü-szöbölni” – magyarázta a gyergyói polgármester. Mint mondta, országszerte közel húsz település van olyan kritikus helyzetben, hogyha sürgősen nem újítják fel a távhőrendszerüket, akkor a következő fűtésidényben szolgáltatás nélkül maradnak.
Az újonnan létrehozott testületben egyébként valamennyi olyan országos hatóság és igazgatóság képviselteti magát, amely távhőszolgáltatással foglalkozik, de nagyobb városok – többek közt, Brassó, Bákó, Iaşi – polgármesterei, valamint szakszervezeti vezetők is részt vesznek a testület munkájában.
Gyergyószentmiklóst Mezei János polgármesteren kívül Nagy István jegyző képviseli. A munkacsoport két kisebb csoportban fejti ki tevékenységét; a műszaki egységben a kivitelezés műszaki lehetőségeit veszik górcső alá, a jogi csoport – amelynek Mezei is tagja – azokat a törvényes lehetőségeket keresi, amely által magántőke bevonásával is meg lehet teremteni egy-egy felújítási munkálat jogi kereteit. A csoport felméréseket, tanulmányokat készít, majd ezeket elemezve próbálnak megoldást találni a távhőrendszerek felújítására.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.