Az interjú első, szerdán megjelent részéből kiderül, hogy a tudós magyar nyelven megjelent, A székely eredetkérdés megoldása című tanulmánya csak rövid összefoglalása egy nagyobb lélegzetű munkának: 2021-ben törökül megjelent egy könyve a régi török törzsnevekről, amelyben részleteiben tárgyalta a székelykérdést, egy új nyelvtörténeti módszert alkalmazva.

Új nyelvtörténeti módszer a székely eredet meghatározására

Az említett új módszer a népneveknek, azok alakváltozatainak és keletkezésük sorrendjének etimológiai elemzéseire vonatkozik. „A nyelvészetben ismert fa diagram elvén alapuló módszerrel, amit eddig még soha nem alkalmaztak a népnevek kutatásában, sikerült tisztáznom a székely népnév számos, eddig érthetetlen alakváltozatának egymáshoz való viszonyát térben és időben, és ennek segítségével meg lehetett állapítani az alakváltozatok kronológiai sorrendjét, ezáltal pedig lehetővé vált az etimológiai következtetések helyességének az ellenőrzése is” – nyilatkozta a kutató a Mandinernek.

– szögezte le. A módszertani újítás mellett egy merőben új forráscsoport, a kínai források bevonása a vizsgálatba tette lehetővé „a székelykérdés megoldását”. Ez pedig a következő: „A régi török törzsnevek egyik csoportját a lószín vagy ló-jegy nevekből, mint melléknevekből kialakult törzsnevek alkotják (például: doru atlı, vagyis „vörös lovas” törzs). Ilyen a török eredetű székely népnév is, amely kezdetben „fehér patás lovat” jelentett. A törzs szóval együtt állandósult jelzős szerkezetben tehát „fehér patás (lovú) törzs” jelentést hordozott. Ebből a jelzős szerkezetből a melléknév jelentéstapadással törzsnévvé/népnévvé vált. A kutatásaim alapján kiderült az is, hogy

– szögezte le a tudós a Mandinernek adott interjúban. A fő bizonyító erőt firtató kérdésre válaszolva a nyelvész kifejtette, a kínai források átfésülése során derült ez ki, melyekben a sekel (szekel) törzs sījié (斯結) alakban fordul elő.

Ugyanakkor egy másik részük a délnyugat felé menekülő hunokhoz csatlakozott és a Balhas-tótól délre fekvő Ili-folyó és a – mai Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán egy részére kiterjedő – Fergana-völgy közötti régióba vándorolt.

– olvasható az interjúban. Arra a kérdésre, hogy mi közük lehetett a székelyeknek a hunokhoz, Hakan Aydemir úgy válaszolt: rengeteg. A székelyek ősei a hunokhoz csatlakozva vándoroltak, s velük érkezett meg egy részük Kelet-Európába és a Kárpát-medencébe. Innen eredhet a székelyek hun- és Attila-hagyománya. Erre a kapcsolatra utal Anonymus azon jelentése is, hogy „a székelyek, akik kezdetben Attila király népe voltak”.

A török tudós szerint úgy tűnik azonban, hogy a székelyek elődei már korábban is a hun törzsszövetség tagjai voltak, sőt a keleten maradt székelyek 350 után is együtt mozoghattak a hunokkal, ugyanis a kínai források 552-től a Keleti Türk Kaganátus törzsei között a hun nevű törzs mellett majdnem mindig egy sekel nevű törzset is említenek; ez a szekel törzs pedig a székelyek keleten maradt elődeit takarja.

– jelentette ki a Mandiner-interjúban.

A Mandiner.hu portálnak adott interjú első része itt olvasható teljes egészében, ugyanakkor a napokban a Demokrata is interjút készített Hakan Aydemir török kutatóval. A témára hamarosan a Krónika is visszatér.