Megvalósulhat az egyik legjobban várt kolozsvári beruházás – VIDEÓVAL

•  Fotó: Facebook/Emil Boc

Fotó: Facebook/Emil Boc

Közbeszerzési eljárás tárgya a kolozsvári Törökvágás (Tăietura Turcului) útra tervezett felüljáró, így úgy tűnik, megvalósulhat az egyik legjobban várt kincses városi beruházás.

Pap Melinda

2021. december 14., 15:532021. december 14., 15:53

A vasútvonal felett építendő felüljáró a Bácsi utat (Calea Baciului) és a Grigorescu negyedet kötné össze, és a remények szerint nagyban feloldja majd a Kolozsvár alvóvárosává vált Bács felől érkező forgalmat.

Emil Boc kolozsvári polgármester Facebook-oldalán jelentette be a hírt, rámutatva: „a projekt véglegesen a megvalósítási fázis irányába halad”. Mint írta, a mintegy 20 millió eurós beruházás a Kolozsvár–Biharkeresztes vasútvonal felújítására vonatkozó projekt része, ennek keretében valósul meg európai uniós alapokból.

Idézet
„Az első két szakasz, melynek a Törökvágási felüljáró is része, múlt hét végén jutott el a közbeszerzési fázisba”

– számolt be a kincses város elöljárója. Boc azt írta, erről A vasút európai éve konferencia keretében szerzett tudomást, amelyen a Romániai Municípiumok Szövetségének elnökeként vett részt.

Emlékeztetett, hogy a Törökvágási felüljáró megvalósíthatósági tanulmányát a kolozsvári polgármesteri hivatal készíttette el, ezt utólag csatolták hozzá a vasútvonal felújítási tervéhez.

Az elöljáró egyébként bejegyzésében arról biztosította a kolozsváriakat, hogy a felüljáróhoz hasonlóan más, a város szempontjából fontos projektek is megvalósulnak,

mint a metró vagy a Helyi Érdekeltségű Vasút (HÉV) terve, Kolozsvár körgyűrűje, az észak-erdélyi autópályára vezető bekötőút, illetve a regionális kórház.

A Törökvágáson épülő felüljárónak egyébként nem örül mindenki, a környéken lakók már többször nemtetszésüknek adtak hangot amiatt, hogy a közérdekű beruházás átszeli a telkeiket, azokat akaratukon kívül kisajátítja az állam. Dan Tarcea városfejlesztésért felelős alpolgármester ennek kapcsán korábban úgy nyilatkozott, hogy

a környékbeli tulajdonosok értesítve voltak a készülő beruházásról, sokan még azelőtt tudtak a projektről, hogy telket vásároltak volna a környéken.

Elmondta, a tulajdonosok majd bíróságon fellebbezhetik meg, ha keveslik az állam által felkínált összeget a területeikért, a kisajátítás terve ellen azonban nem óvhatnak.

A Törökvágás az utóbbi időszakban lett Kolozsvár egyik legforgalmasabb útja, mióta a várossal szinte összenőtt Bács felől sokan erre rövidítenek, hogy elkerüljék az állomás környéki forgalmat.

Mivel a Bácsi útról érkező forgalomnak át kell haladnia a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonalon, a sofőröknek sokszor hosszasan kell állniuk a sorompónál, így gyakran alakulnak ki dugók a környéken.

A Bácsi út és a Törökvágás egyébként a kincses város egyik legjobban fejlődő része, az utóbbi években számos új tömbház épült itt és még számos projekt van kivitelezés alatt. A kolozsvári zöldek nem örülnek az itteni ingatlanberuházásoknak, attól tartanak ugyanis, hogy a sok lakó és autó tönkreteszi a város közkedvelt kirándulóhelyét, a közeli Hója erdőt.

A Magyarország és Erdély közötti vasúti közlekedésnek is szerves részét képező Biharpüspöki–Kolozsvár vasútvonal villamosítása és felújítása egyébként a legnagyobb vasúti beruházás az ország nyugati részében.

A 7,3 milliárd lejes beruházást az Európai Unió és Románia kormánya támogatja,

ismertette korábban Dumitru Ţiplea Bihar megyei prefektus. A 166 kilométeres vasúti szakasz villamosítása és korszerűsítése mellett a projekt valamennyi vasúti megálló, állomásépület felújítását is magába foglalja, peronostól, parkolóstól. Az is szerepel benne, hogy Nagyvárad és Mezőtelki között a jelenlegi egy helyett két vasúti sín lesz, míg Kolozsváron, a Törökvágásnál felüljáró épül.

Az összességében tíz év alatt futó projekt kivitelezése mintegy négy évig tart majd,

ennek eredményeként a Révi-szorost is magába foglaló szakasz 60 százalékán a vonatok 100 km/óránál nagyobb sebességgel közlekedhetnek majd, így a jelenlegi közel három óra helyett a jövőben két óra alatt lehet majd megtenni vonaton a Nagyvárad–Kolozsvár távot.

korábban írtuk

Sínen van a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal helyreállításának terve
Sínen van a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal helyreállításának terve

Sikerült beszerezni a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti vasútvonal villamosítását és felújítását célzó projekthez szükséges engedélyeket – közölte kedden a Bihar megyei prefektúra. Az intézmény szerint még a környezetvédelmi engedélyre várnak és közvitára bocsáthatják a&

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász
2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója
2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”