Támogatók segítségével újították fel a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kórház bőr- és nemi betegségek osztályát.
2013. július 04., 21:062013. július 04., 21:06
András Nagy Róbert kórházigazgató elmondta, a befektetés meghaladja a 250 ezer lejt, az intézmény ebből 150 ezer lejre vásárolt építőanyagot, a 100 ezer lejes munkadíjat a támogatók állták. A felújított osztályon hét kórterembe 12 beteget tudnak befektetni, s létrehoztak egy kissebészeti műtőt is. Az intézményvezető a megvalósítások között említette, hogy kialakították az oxigénhálózatot és minden ágynál van nővérhívó.
Mild Edit osztályvezető főorvos eközben arról számolt be, hogy az elmúlt évben közel 8000 beteget kezeltek, 570 pácienst a kórházban gyógyítottak, míg 7223 személyt a járóbeteg-rendelőben. A felújított osztályon lehetőség lesz az egynapos beutalásokra is, havi negyven ilyen esetre számítanak. Mild Edit elmondta, az osztályon kezelt betegek száma az évek során nem csökkent, viszont változott a betegségek gyakorisága, így például az elmúlt években nőtt az allergiás kiütések, bőrbetegségek száma. Mild Edit véleménye szerint ez a fokozódó szennyeződésnek tulajdonítható.
Kovászna megyében a nemi betegségben szenvedők aránya nem módosult az utóbbi években, ám mindenképpen alacsonyabb az országos átlagnál. Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi kórház épületének felújítását 2005-ben kezdték el, miután szakértők megállapították, hogy a meggyengült szerkezet földrengés esetén már nem biztonságos. A kivitelezés elhúzódott, mert az építő és a kórházvezetés számára egyaránt nehézséget okozott, hogy a működő egészségügyi intézményben párhuzamosan folyjon a betegek ellátása és a felújítási munkálatok, de a finanszírozás is akadozott. Több osztályt az orvosok lobbijának köszönhetően támogatók segítségével újítottak fel.
A gazdasági minisztérium és a környezetvédelmi minisztérium kormányhatározatot dolgoz ki egy 300 millió lejre becsült sürgősségi beruházásról a parajdi sóbányában kialakult helyzet megoldására – jelentette be pénteken Bogdan Ivan gazdasági miniszter.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
szóljon hozzá!