Megszűnt a veszély Verespatakon, elhagyták a helyszínt a katonai tűzoltók

•  Fotó: Facebook/ISU Alba

Fotó: Facebook/ISU Alba

Az utolsó katonai tűzoltók el elhagyták Verespatakot kedden, ahol két hete sérülést észleltek a hatóságok a településhez közeli Tăul Mare mesterséges halastó gátján.

Pap Melinda

2022. október 18., 14:132022. október 18., 14:13

Radu Botezan, a Fehér megyei vészhelyzeti felügyelőség szóvivője kedden az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a tó vízének a szivattyúzásában részt vevő utolsó katonai tűzoltók is elhagyták a helyszínt.

A Fehér megyei településen az elmúlt két hétben több megyéből érkezett katonai tűzoltók szivattyúzták ki nagy kapacitású szivattyúkkal a mesterséges halastó vizét, hogy megelőzzenek egy esetleges katasztrófát.

Ennek eredményeként a tó vízszintje 5 méterrel az alá a szint alá csökkent, amit már biztonságosnak ítéltek a szakemberek. A tó vizét nem szivattyúzták ki teljesen, egy minimális vízszintet meghagytak, hogy megvédjék a kipusztulástól az állóvíz élővilágát, mondta Radu Botezan.

A vészhelyzeti felügyelőség szóvivője érdekességként arról is beszámolt, hogy a katonai tűzoltók kedden egy medvét láttak a helyszínen, alig 50 méterre a tótól. A nagyvadat zajcsapással és tűzgyújtással sikerült visszaűzni az erdőbe.

Az esetről Vasile Morariu, a község alpolgármestere is beszámolt a közösségi oldalán, mint írta, a községvezetés létrehoz egy bizottságot, mely kezeli a helyzetet. Az alpolgármester elővigyázatosságra intette a lakosságot.

Arról is beszámolt, hogy a községvezetés hétfőn 500 000 lejt utalt ki a tó körüli sürgősségi munkálatok elvégzésére, az összegből a Corna településről a Tăul Mare tóhoz vezető utat építik meg.

A község önkormányzata ugyanakkor október 11-i ülésén 19 563 849,90 lej kiutalását kérte a kormánytól sürgősségi beavatkozásra, egy Bihar megyei cég ugyanis vállalta, hogy biztonságossá teszi a gátat, írta az Agerpres.

Mint arról beszámoltunk, október elsején sérülést észleltek a hatóságok a Verespatakhoz közeli Tăul Mare mesterséges halastó gátján, és mivel nem sikerült leereszteni a vizet, elrendelték a veszélyeztetett térség kilakoltatását, 268 verespataki lakost szólítottak fel, hogy hagyja el otthonát.

A lakosok egy hétre rá biztonságban hazatérhettek otthonaikba, miután a tó vízszintje 4,8 méterrel csökkent az eredeti szinthez képest. A verespataki incidens nyomán az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság (CNSU) elrendelte a Románia területén lévő gátak minőségének és üzembiztonságának műszaki ellenőrzését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Tanügyi gondok: a pedagógusokra rótt többletterhek helyett a tananyag észszerűsítése oldaná meg a problémát

Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.

Tanügyi gondok: a pedagógusokra rótt többletterhek helyett a tananyag észszerűsítése oldaná meg a problémát
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése
2025. július 16., szerda

Több mint egy kiló kokaint találtak egy gépkocsiban a határrendészek

Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.

Több mint egy kiló kokaint találtak egy gépkocsiban a határrendészek
2025. július 16., szerda

Több mint ezer székelyföldi háztartás maradt áram nélkül

Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.

Több mint ezer székelyföldi háztartás maradt áram nélkül
2025. július 16., szerda

Ősztől az új, ezer férőhelyes, modern épületbe költözik a kolozsvári filharmónia

Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.

Ősztől az új, ezer férőhelyes, modern épületbe költözik a kolozsvári filharmónia
2025. július 16., szerda

Közösség, bizalom, összetartozás: egy hét múlva kezdődik a Tusványos

A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.

Közösség, bizalom, összetartozás: egy hét múlva kezdődik a Tusványos
2025. július 16., szerda

Vonat sodort el egy autót Hargita megyében, egy 15 éves fiú életét vesztette

Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.

Vonat sodort el egy autót Hargita megyében, egy 15 éves fiú életét vesztette