Megrótták a presbitereket

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tíz szatmárnémeti gyülekezetből egyetlen támogató aláírás sem érkezett Tőkés László EP-választási indulásához. „A csatlakozási tárgyalások során a kormány igyekezett eltitkolni a romániai magyar kisebbség problémáit, többet beszéltek a drogokról és a cigánykérdésről, mint az erdélyi magyarok problémáiról” – bírálta Tőkés László püspök szombaton Szatmárnémetiben a Brüsszelben tevékenykedő erdélyi magyar politikusok munkáját.

Gazda Árpád

2007. március 05., 00:002007. március 05., 00:00

A szatmárnémetiegyházmegyei presbiteri konferencián a 44egyházközségből mindössze 14 képviseltettemagát. A Láncos templomban tartott rendezvényenTőkés László, a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerület püspöke tartottünnepi istentiszteletet, majd Sipos Miklós, a szatmáriegyházmegye esperese sajnálatát fejezte kiamiatt, hogy a presbiteri szövetség rendezvényénilyen alacsony létszámban jelentek meg az érintettek.Az esperes beszámolt arról, hogy a szatmáriegyházmegyében – Szatmár megyében kétegyházmegye működik – eddig 3300 aláírástsikerült összegyűjteni Tőkés Lászlóeurópai parlamenti (EP) képviselői jelöltségénektámogatására, tíz gyülekezettőlviszont még egyetlen aláírást tartalmazóív sem érkezett. „A politikum kihasználja azegyházat, elvárja, hogy engedelmes szavazópolgároklegyünk, de mi választópolgárok akarunklenni! Eddig a politikusaink egyszerűen csak eldöntötték,ki képviseljen minket, most viszont magunk választhatjukmeg azt az embert, aki kiáll ügyünkért, akáraz Európai Parlamentben is” – buzdította a püspöktámogatására az egybegyűlteket Sipos Miklós,aki kifejezte reményét is, hogy a következő hétena presbiterek „meghallják lelkiismeretük szavát,és eleget tesznek majd hivatali kötelességünknek”.Annál is inkább, tette hozzá, mivel az utóbbiidőben több RMDSZ-támadás is érte areformátus egyházat, ilyen esetben pedig apresbitereknek egy emberként kellene kiállniuk azanyaszentegyházért.
„Olyan embert kell küldenünkBrüsszelbe, akiről Erdély és az erdélyimagyarság gondjai jutnak mindenkinek az eszébe!” –fogalmazott Tőkés László. A püspökszerint EP-képviselősége esetén az alacsonylétszámú egyházi jelenlét isjavulna a brüsszeli testületben, ahol egyik fő céljánakaz európai kisebbségi szervezetek közöttiösszefogás sürgetését tartaná.„Fel kell rázni a presbitériumokat! A presbiteriszövetségek alakítsanak ki különkapcsolatokat a gyülekezetek presbitereivel és agondnokokkal, és serkentsék őket munkára ott,ahol a lelkészek ezt nem teszik” – zárta beszédéta püspök.

Babos Krisztina


Keret
A tervezettnél több aláírás

Mintegy húszezer, TőkésLászló európai parlamenti képviselőijelöltségét támogató aláírástgyűjtöttek eddig a Magyar Polgári Szövetség(MPSZ) háromszéki szervezetei. Gazda Zoltán, azMPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke elégedettaz eddigi munkával, mint elmondta, céljuk korábbantizennyolcezer aláírás összegyűjtésevolt. A legtöbbet, mintegy hétezer aláírást,az erdővidéki szervezet gyűjtötte. Gazda szerintSepsiszentgyörgyön is legalább nyolcezren aláírjáka Tőkés László támogatásátbizonyító íveket.

K. A.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron