Megnyílt a nagyváradi akvapark kültéri részlege

Megnyílt a nagyváradi akvapark kültéri részlege

Egyelőre csak a kültéri medencékben lubickolhatnak az akvapark látogatói

Fotó: Aquapark Nymphaea

Több hónapos kényszerszünet után ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a nagyváradi akvapark. A népszerű létesítményben számos óvintézkedést kell betartaniuk a strandolóknak.

Pap Melinda

2020. július 05., 17:392020. július 05., 17:39

2020. július 05., 17:442020. július 05., 17:44

Több mint három hónapos kényszerszünet utána hétvégén nyitott ki újra a Partium egyik legnépszerűbb fürdőhelye, a nagyváradi akvapark. A komplexum azonban csak félkapacitással fog üzemelni, ugyanis a járványügyi intézkedések miatt egyelőre csak a kültéri medencéket, csúszdákat vehetik igénybe a látogatók.

Loredana Buz, az akvaparkot is üzemeltető nagyváradi közterület-fenntartó vállalat szóvivője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy

a strandolók egyelőre a hét kültéri medencét népesíthetik be, valamint az ugyanennyi kültéri csúszdát használhatják, és a vendéglőnek is csak a kültéri részlege lesz nyitva.

Elmondta, a kényszerpihenő alatt a komplexum alkalmazottjai kitakarították és fertőtlenítették a létesítményt, illetve kisebb javítási munkálatokat is végeztek, főleg az egész évben igénybe vett beltéri medencéknél. Ezeket azonban egyelőre nem használhatják a strandolni vágyók, az akvapark beltéri része a további lazításokig zárva marad, így a szaunák és a törökfürdő sem vehető igénybe, és egyelőre az úszótanfolyamot sem működtetik.

Kültéren is szigorú szabályokat kell betartaniuk a fürdőzőknek, a pénztárrészlegen és az egyéb zárt helyeken például kötelező a maszk viselete, melyet 1,5 lej ellenében akár helyben is megvásárolhat az, aki nem készült.

A kikapcsolódni vágyók járványügyi szűrésen is átesnek, belépéskor megmérik a testhőmérsékletüket, és kioktatják őket arra vonatkozóan, hogy milyen szabályokat kell betartaniuk az akvapark terültén. Többek között kötelező a távolságtartás, a nyugágyak is egymástól két méterre lesznek elhelyezve, és a medencék között is csak a kijelölt útvonalakon lehet közlekedni, hogy elkerülhető legyen a torlódás.

Galéria

Fotó: Facebook/Aquapark Nymphaea Oradea

Mivel a járványügyi szabályok miatt kevesebb látogatót fogadhat a létesítmény, azt tanácsolják a fürdőzni vágyóknak, hogy online vásároljanak jegyet.

Az idei évad újdonsága, a 100 lejes kredittel feltöltött karkötő is elérhető interneten, melyet ha nem sikerül levásárolni, távozáskor visszaadják a kliensnek a megmaradt összeget.

Az árak egyébként nem változtak, a felnőtteknek 60, a 14 éven felüli fiataloknak és a nyugdíjasoknak 50 lej egy napijegy, míg a gyerekek 30 lejért lubickolhatnak naponta 10 és 22 óra között. A 3 évnél fiatalabbak számára ingyenes a belépés.

Mint ismeretes, a nagyváradi akvapark a térség legnépszerűbb fürdőkomplexuma, mely egész évben vonzza a látogatókat. Egyben a nagyváradi önkormányzat legjövedelmezőbb beruházása is, a szabadidős létesítmény tavaly például 2,1 millió euró, azaz 10 millió lejnyi profitot termelt. Csak a téli ünnepek alatt, 2019. december 25. és 2020. január 5. között több mint 17 ezer vendég fordult meg itt, a jegyek zöme elővételben elkelt, alig kellett megnyitni a pénztárakat.

A kültéri és beltéri medencékkel, csúszdákkal, szaunákkal és termálvizes törökfürdővel egyaránt rendelkező fürdőkomplexum 2016-ban mintegy 20 millió eurós, azaz 88,3 millió lejes beruházással valósult meg, ebből 38,9 millió lejt a nagyváradi önkormányzat biztosított, a fennmaradó részt pedig az Európai Unió folyósította vissza nem térítendő támogatásként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 14., csütörtök

Magyar óvodája után magyar ház jellegű közösségi tere is lesz Bánffyhunyadnak

Bánffyhunyad magyarságának találkozási lehetőséget kínálva magyar ház jelleget öltene a szombaton felavatandó Ravasz László közösségi ház. Jakab Mihály Gyula lelkipásztor a magyar kormány támogatásával megújult épület rendeltetéséről beszélt lapunknak.

Magyar óvodája után magyar ház jellegű közösségi tere is lesz Bánffyhunyadnak
2024. március 14., csütörtök

Visky András író Kossuth-díjban, Panek Kati színművész Jászai-díjban részesült

Kossuth-díjat kapott Visky András marosvásárhelyi származású író, dramaturg, a Kitelepítés című regény szerzőjének a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából nyújtották át a kitüntetést Budapesten.

Visky András író Kossuth-díjban, Panek Kati színművész Jászai-díjban részesült
2024. március 14., csütörtök

Befejeződtek az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának konszolidációs munkálatai

Befejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tavaly decemberben beomlott bentlakásépületének konszolidációs munkálatai.

Befejeződtek az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának konszolidációs munkálatai
2024. március 14., csütörtök

Kikerültek a piros-fehér-zöld dekorációk Kolozsváron, telefonon is ünnepelni hív az RMDSZ

Kihelyezték a magyar felirattal és nemzeti színekkel ellátott utcai dekorációkat a március 15-ei nemzeti ünnep közeledtével a kincses városban.

Kikerültek a piros-fehér-zöld dekorációk Kolozsváron, telefonon is ünnepelni hív az RMDSZ
2024. március 13., szerda

„Hátborzongató, ijesztő”. Pedagógusok, tanintézetek kiszolgáltatottságára panaszkodik a vásárhelyi iskola igazgatója

A pedagógusok és a tanintézetek kiszolgáltatottságára panaszkodik annak a marosvásárhelyi iskolának az igazgatója, amelynek egyik – magyar nemzetiségű diákja – súlyosan bántalmazta osztályfőnöknőjét a hét elején.

„Hátborzongató, ijesztő”. Pedagógusok, tanintézetek kiszolgáltatottságára panaszkodik a vásárhelyi iskola igazgatója
2024. március 13., szerda

A Szent László híd alatt is áthalad a Sebes-Körös jobb partjára tervezett új nagyváradi sétány

Újabb Körös-parti sétány építése rajtol el jövő héten Nagyvárad belvárosában: a folyó jobb partján, a Szent László híd alatt is áthaladó promenádot a Körösök Vízügyi Igazgatóság alakítja ki – jelentette be szerdán a városháza sajtóosztálya.

A Szent László híd alatt is áthalad a Sebes-Körös jobb partjára tervezett új nagyváradi sétány
2024. március 13., szerda

Németország kiadja a börtönbüntetése elől megszökött Cătălin Cherecheșt Romániának

A jogerős szabadságvesztés elől Németországba szökött Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester Romániának történő kiadatásáról döntött a müncheni regionális törvényszék.

Németország kiadja a börtönbüntetése elől megszökött Cătălin Cherecheșt Romániának
2024. március 13., szerda

Beletörött a kínaiak bicskája Zilah körgyűrűjébe (Videó)

A zilahi körgyűrűnek 2023 márciusában el kellett volna készülnie, de a munkálatok alig értek a feléhez, és szakemberek szerint könnyen előfordulhat, hogy a nyitás 2025-re tolódik.

Beletörött a kínaiak bicskája Zilah körgyűrűjébe (Videó)
2024. március 13., szerda

Mesterséges intelligenciát és robotot is bevet, a járatkésések csökkentésére törekszik a Wizz Air

Kiváló évet zárt tavaly a Wizz Air magyar diszkont légitársaság, amely Romániában 32 százalékkal növelte utaslétszámát, és a hazai repülőterek összforgalmának 51 százalékát biztosította.

Mesterséges intelligenciát és robotot is bevet, a járatkésések csökkentésére törekszik a Wizz Air
2024. március 13., szerda

Netről vásárolt pisztollyal ment iskolába egy lupényi diák

Internetről vásárolt pisztollyal ment iskolába egy 17 éves lupényi diák, a fegyvert a padjában rejtegette. A rendőrség nyomoz, a tinédzsert pedig kicsapták.

Netről vásárolt pisztollyal ment iskolába egy lupényi diák
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM